Az NFH Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége az ügyben rendőrségi feljelentést tett csütörtökön. A fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatása szerint az egyik bejelentő elmondása alapján két fiatalember az NFH Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége munkatársainak kiadva magát végzett ellenőrzést üzletében. A bejelentő leírása szerint az egyikük köpcös testalkatú volt és hosszú fekete télikabátot viselt, a másik magas, 180 centiméter körüli, szőke hajú, bajuszos, kecskeszakállas férfi volt. Az álellenőrök az igazolványukat nem látható módon mutatták meg - közölte az NFH.Az NFH tájékoztatása szerint az álellenőrök az eladótérben vizsgálódtak, jegyzőkönyvet vettek fel, majd közölték, hogy az eladótérben fellelt hiányosságok büntetési tétele hivatalosan magas lenne, de mivel első alkalommal történt szabályszegés, ezért helyszíni bírságot alkalmaznak. Átadták a jegyzőkönyvet az eladónak aláírásra, valamint jelezték, hogy tegyen bele egy akkora összeget, amit gondol, és ezzel lezárulhat az ügy. Az „ellenőrzés” végeztével a jegyzőkönyvet nem adták át a kereskedő részére, majd bejelentették, hogy két hét múlva utóellenőrzést fognak tartani. Ezzel szemben az NFH valódi ellenőrei hatósági igazolvány felmutatásával igazolják magukat. Fejléces formanyomtatványon rögzítik a jegyzőkönyvet, amelyben az ellenőrzés részleteit tüntetik fel. A fejlécen az illetékes felügyelőség címe és telefonszáma is szerepel, és ha a kereskedőben gyanú merül fel a felügyelő valódiságát illetően, a telefonszámon ellenőrizheti, dolgozik-e a megadott néven ellenőr a régióban. A felügyelők a jegyzőkönyvből minden esetben olvasható példányt hagynak az üzletben. A jogsértés megállapítása közigazgatási eljárás során minden esetben határozatban történik, szabálysértési eljárás esetén a helyszíni bírság rendezésére postai csekket adnak a kereskedőnek, amit 30 napon belül kell befizetni, készpénzben fizetendő bírságot egyáltalán nem alkalmaznak - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Álfogyasztóvédők ellenőriznek Budapesten
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz érkezett bejelentések szerint álellenőrök tevékenykednek Budapest több kerületében és Pest megyében, fogyasztóvédőknek kiadva magukat - közölte a hatóság csütörtökön.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett, Windisch Lászlót beidézték
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Orbán Viktor: Merkely Béla távozása a Tisza-kormány felsőoktatási rombolását jelképezi
„Kívülről sikeresnek tűnhetünk, miközben belül már rég kimerültünk” – gyógyulás a kiégésből
Kinevezték a HUN-REN új vezérigazgatóját
Sorra zárnak be a boltok, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Azurák Csaba lett az Egyenes Beszéd új műsorvezetője
Kiraboltak egy pénzszállítót Nyíregyházán – a rendőrség hajtóvadászatot indított
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Csak lézengtek a szavazók a bolgár elnökválasztáson, az oroszpárti jelölt maradt talpon
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
Pocsék dolog most itt lenni – helyzetkép a Fehér Házból két nappal a választás után
Zacher Gábor megharagudott Orbán Viktorra mint influenszerre
Mindig nagyokat röhögtünk Anyuval – kikerült egy mosolyra derítő történet egy „ügynök” beszervezéséről
Füvező szomszédokhoz hívták ki a rendőröket, akik az intézkedés után büszkén posztolták a köszönőlevelet
A büntetőeljárás elindult, a bejelentő boldog.