A Forsense Kft. közvélemény-kutatása szerint lassan növekvő választási kedv mellett továbbra is három párt parlamentbe jutása tekinthető biztosnak.
|
|
Az intézet által február 3-11. között végzett felmérés szerint az elmúlt egy hónapban valamelyest emelkedett azok aránya, akik már eldöntötték, melyik pártra voksolnának áprilisban (56 százalék). Ennél néhány százalékkal kevesebben, az összes válaszadó fele mondta azt, hogy tudja, melyik pártra szavaz majd, és biztosan az urnákhoz járul április 11-én. A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz 59 százalékos támogatottsága továbbra is igen jelentős előnyt mutat a második helyezett MSZP-vel szemben (18 százalék). A Jobbik 14 százalékos eredményével biztos bejutónak számít.
Az LMP februárban ismét elérte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, az MDF viszont a januári erősödés után februárra visszatért a decemberben mért szintre (2 százalék). Az SZDSZ helyzete reménytelennek tűnik, marginális pozícióját jól mutatja, hogy volt szavazói több párt vonzásában keresik helyüket a választások előtt - olvasható az elemzésben. Továbbra is jelentős azok aránya, akik a választások napján (3 százalék), vagy a választások előtt egy-két héttel (5 százalék) döntik el, kire adják majd voksukat, de biztos részvételt ígérnek. A részvételi hajlandósággal kapcsolatos adatok februárban nem tértek el jelentősen a négy évvel korábbi mérések eredményeitől. Amennyiben a kampány során hasonló dinamikával növekszik a választói aktivitás, mint ahogy az 2006-ban alakult, akkor 2010. április 11-én is valahol 65-70 százalék közelében várható a részvétel - írta a Forsense.
A legtöbben Orbán Viktort említették első helyen arra a kérdésre, hogy kit tartanának a legalkalmasabbnak a kormányfői posztra (38 százalék). A második leggyakrabban említett személy Bokros Lajos (16 százalék), míg az MSZP jelöltjét, Mesterházy Attilát mindössze 8 százalék nevezte meg, aki nem sokkal előzi meg Vona Gábort (5 százalék). A kérdezettek több mint negyede nem tud választani e négy személy közül. Az adatfelvétel idején Bokros Lajost a második legalkalmasabb jelölt pozíciójában is többen említik (14 százalék), mint Mesterházy Attilát (9 százalék).
A Forsense február 3-11. között ezer, véletlenszerűen kiválasztott, felnőttet kérdezett meg választáskutatási programja aktuális részeként.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#3)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#3)












Smyle te kötözni való bolond.
az elmúlt 20 év tolvaj megélhetési politikusai a szélsőségesek, és dilettánsok.
Az lmp meg csak annyire nem kötődött, hogy javarészt volt szadeszesekből és fib-es seggfej tolvajokból áll.
Ha a cuslág nem lenne sitten, őn is benne lenne.
Az lmp el fog veszni a politikai élet süllyesztőjében a nagytestvérével a szadesszel együtt.