A Jobbik megölni, a Fidesz kiherélni szeretné a demokráciát, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc között viszont semmilyen politikai konfliktus sincsen – derül ki Lendvai Ildikó szombati budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakból, illetve az azt követően, a hvg.hu-nak adott interjúból.
|
|
Tegnap világossá vált a térkép: az egész országot teljesen lefedni csak három párt képes az MSZP, a Fidesz és a Jobbik – közölte Lendvai Ildikó, a szocialista párt elnöke. (Csak a miheztartás végett: szombaton 16:00-kor a www.valasztas.hu alapján úgy tűnik, hogy mind az MDF, mind az LMP föl tudja állítani mind a húsz területi listát az országban - szerk. megjegyzése.) Úgy vélte: „ez három párt, de két erő”. Az MSZP oldalán mindenkit várunk, akinek fontos a demokratikus kontroll – jelentette ki.
Az MSZP-vel szemben – a szocialista pártelnöknő szerint – „a Fidesz-Jobbik tengely” áll. A Fidesz kiherélni, a Jobbik pedig megölni akarja a demokratikus berendezkedést. Ezt megakadályozandó az MSZP-nek ki kell nyitni kapuját mindenkinek, aki nem baloldali, de a nyugat-európai típusú parlamenti demokrácia híve. Lendvai hozzátette: tisztelet illeti meg a kispártokat, „de aki biztosra akar menni, annak a demokratikus oldalon a Magyar Szocialista Pártra kell szavaznia”. Szerinte, ha nincs egy választókerületben valamelyik pártnak egyéni jelöltje, ott az adott pártra a listán is kevesebben szavaznak. „De […] az MSZP a következő ciklus parlamentjében nem lesz partner a többpárti vita és a demokratikus ellenőrzés korlátozását szolgáló törekvésekhez” – hangsúlyozta a kormánypárti politikusnő, közvetve elismerve ezzel, hogy pártja ellenzéki szerepre készül. (Interjúnk idevonatkozó kérdését lásd alább - a szerk megjegyzése.) Aki a demokrácia védelmében akar szavazni, az szavazzon az MSZP-re – állt elő a remek ötlettel. Az MSZP múltjában, jövőjében és programjában semmi sincs, ami a demokráciát korlátozná – indokolta mindezt.
|
|
| Fotó: MTI-Kollányi Péter |
Ma a demokratikus berendezkedést – Lendvai szerint – kétfajta veszély fenyegeti: egyfelől az a szándék, hogy egyetlen párt túlhatalmat nyer, hatalmának kontroll nélküli tizenöt-húszéves bebetonozására törekszik. Másfelől – tette hozzá az MSZP elnöknője – a szélsőjobboldal a demokrácia meggyilkolását szeretné. „A demokrácia szempontjából a Fidesz a light, a Jobbik a dúsabb változat, de ugyanarra a bázisra törekednek” – mondta a pártelnök. Úgy látja: épp ezért megy köztük a rendkívül durva vita. Programvita azonban nincs köztük: az nehéz is lenne, mert a Fidesz nem állt elő programmal – fejtette ki. Úgy vélte: kétfajta forgatókönyv készülhet: akár összeborulás kisgazda, akár rejtett, tagadott, kicsit szégyellt szövetség MIÉP-es mintára.
Lendvai Ildikó Tarlós István fővárosi fideszes frakcióvezetőt idézte, aki szerint „amikor a radikális párt azt mondja, hogy ez így nincs jól, akkor igaza van”. Tarlós szerint – legalábbis Lendvai interpretációjában – nincs a Fidesz és a Jobbik között valódi politikai különbség. A fideszes várospolitikus – vélte – semmi mást nem tett, mint „a jobbikos szavazót invitálta a fideszes seregbe”. Ugyancsak idézte Pörzse Sándor jobbikos képviselőjelöltet is, aki elismerte, hogy a Fidesztől már többen is megkeresték, hogy „gyere, igyunk meg egy kávét”. Pörzse nyilatkozata a Fidesz és a Kisgazdapárt, Tarlósé a Fidesz és a MIÉP együttműködésére emlékezteti Lendvai Ildikót.
Az MSZP elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy március 15-i beszédében Orbán Viktor nem mondta ki a Jobbik nevét: mintha félne attól, hogy a Fidesz által megszólítandó lehetséges jobbikos szavazókat megsérthetné. Három országos párt, de két politikai erő maradt a porondon – tért vissza sajtótájékoztatója végén a kiindulóponthoz a politikus.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm












