A cigányok röghöz kötésénél még az ingázás is jobb

Illúzió, hogy a föld és a falu segít majd a cigányokon. A depressziós kistérségekben rekedt tartós munkanélküliek tömegei számára nem terem helyben megoldás, csak gettó.

A rendszerváltás első éveiben a magyar cigányok foglalkoztatottsága a negyedére zuhant, és gyakorlatilag azóta is 20 százalék körül alakul. Míg Európa számos országában a munkaerőpiac képes felszívni a képzetlen munkaerőt, Kelet-Európában az iskolázatlanok esélyei sokszorta kisebbek, mint iskolázott honfitársaiké. A magyar helyzet azonban még talán az átlagos kelet-európainál is rosszabb, mert nálunk kiugróan kevés munkaképes korú dolgozik.

Bár a képzetlen tartós munkanélküliek nem azonosíthatóak a cigányokkal, az azért nyilvánvaló, hogy e probléma leginkább őket sújtja, és a magyar közvélemény is elsősorban rájuk gondol, ha reménytelen dologtalanokról van szó.

Havas Gábor szociológus és Kertesi Gábor közgazdász a Beszélőnek adott interjújában szembesít bennünket egy jóindulatú és hatékonyságra törekvő támogatáspolitika szűkös lehetőségeivel. Mindenekelőtt számolni kell egy olyan speciálisan magyar, kényszer szülte adottsággal, hogy „olyan régiókba szorult be egy nagyon nagy része ennek az alacsony képzettségű munkaerőnek, ahol a foglalkoztatás esélyei még sokszorta rosszabbak, mint országos szinten, vagy amit az országos számok mutatnak”. Havas éppen ezért elhibázottnak tartja, hogy a rendszerváltás utáni foglalkoztatási programok elsősorban helyben akartak munkát adni a cigányoknak, falusi nincsteleneknek. Azzal az illúzióval ugyan hamar le kellett számolni, hogy a vállalkozókat majd e depressziós térségekbe lehet csábítani, de a mostani sok állami pénzzel finanszírozott közmunkaprogramok még ma is egyedül csak a helyi megoldásokban gondolkodnak.

Kertesi Gábor úgy látja, az őrületes mezőgazdasági importverseny miatt a cigányok szociális célú mezőgazdasági kezdeményezéseinek csak az unióval szembeni elszámolás során lehetnek sikerei, de a piacon nem. Havas pedig arra figyelmeztet, hogy a falusi népesség egyébként is sokkal kevésbé tud ma megélni a földből, mint a Kádár-korszakban, alapvetően megváltoztak a körülmények: a KGST megszűnésével eltűntek a kalkulálható külpiacok, az uniós tagsággal pedig bizonytalanná váltak a belpiacok, felszámolták a helyi támaszt jelentő téeszeket és oda az állami felvásárlás is.

A cigányok, falusi munkanélküliek „röghöz kötése” helyett Havas Gábor szerint „azon kéne erőlködni, hogy ezek az emberek elmehessenek onnan, akár úgy, hogy a lakóhelyüket véglegesen megváltoztatják, akár úgy, hogy máshol vállalnak munkát. A szocializmus idején a foglalkoztatásnak ez a módja eléggé általános volt Magyarországon, tehát sokan voltak, akik sok száz kilométerre a lakóhelyüktől dolgoztak, mert csak így jutottak munkához, és hát persze ennek mindenfajta hátránya meg negatív következménye is volt, de annál, ami ma van, százszor jobb volt.” A szociológus szerint ma már akár külföldre is ingázhatnának a cigányok.

Kertesi szerint a kistérségi napi ingázásnak olyannyira magasak a költségei, hogy a bérekből nem lehet fedezni, ezért szükséges, hogy az állam valamiféle közlekedési támogatással segítse a falusi munkavállalókat.

Csakhogy a lakhatás lehetőségeiben bekövetkezett változások sem erősítik a lakóhelyi vagy munkahelyi mobilizációt. Egyrészt a rendszerváltás követően a városi (tanácsi) lakásállomány túlnyomó részét privatizálták, megszűntek a munkásszállások, másrészt a szocpol támogatások révén tömegével épültek a piacon értékesíthetetlen házak, lakások a falvakban, és ezek szintén a községekhez béklyózzák a cigányokat.

A foglalkoztatási programok mellett a telep-felszámolási projektek is gettósítanak – véli Havas. „Első pillantásra mondhatnánk azt, hogy a telep-felszámolási programok ezen oldanak valamit, hiszen a település széléről a település belsejébe segítik az embereket. Csakhogy ezeknek a településeknek, ahol ilyen programok folynak, a túlnyomó része úgy, ahogy van, bizonyos értelemben gettónak tekinthető, hiszen nagyon sokszor egyetlen értelmiségi sincs már abban a faluban, sőt, néhány helyen még érettségizett sincs abban a faluban, és ez önmaga jelzi azt, hogy ott milyen körülmények és állapotok vannak, de ennél fontosabbnak tartom azt, hogy ez röghöz köt. Hát hogyha egy putriból vagy egy ócska viskóból egy kicsit jobb minőségű épületbe költöztetnek valakit ugyanott, akkor az egy viszonylag hosszú távú elköteleződés, és ezzel azt mondom, hogy maradj te itt, hát most kicsit jobbak lesznek a lakáskörülményeid, feltéve, hogy ezeket a jobb körülményeket fenn tudod tartani finanszírozási szempontból, mert ugye ez sem biztos.”

(Beszélő, 2010/4)

zzs