Egy ideig nem akar a képviselőtestület elé állni az érdi polgármester újabb, a volt katonai lőtér fejlesztéséről szóló koncepcióval, miután az eddigi elképzelések megbuktak. A terület tulajdonosával szemben a lakosság részéről leginkább azt vetették fel, hogy nem ad megfelelő kompenzációt a városnak. A befektető, Valkó Csaba egy másik munkája, a Rác fürdő felújítása kapcsán különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az ügyészség.
|
|
A Pest megyei városban vita robbant ki a volt katonai lőtér hasznosításáról. A Rác fürdő miatt a rendőrségre citált Valkó Csaba lakóparkot szeretne, ám a helyiek nem akarnak olyan mértékű beépítést, mint az a tervekben szerepel.
Az érdi lőtér Érd és Sóskút közigazgatási területén helyezkedik el. Az előbbi településhez tartozó részt megosztották, s az egyik telekre – miután az önkormányzat nem élt az elővásárlási jogával – a Honvédelmi Minisztérium csereszerződést kötött a Geoid-Pld Kft.-vel 2003 decemberében – közölte a hvg.hu-val a tárca. A 16 hektáros ingatlanért a vállalkozás – tárolóval és garázzsal együtt – két óbudai lakást adott. Ezek mintegy 11 millió forinttal többet értek a lőtérnél, ám erre az összegre a Goeid-PLD nem tartott igényt.
Az interneten megtalálható vélemények szerint azért lehettek ilyen nagyvonalúak a kft. vezetői, mert a különleges lőtér besorolású terület lakó- és vegyes övezetté való átminősítés után sokat érhet majd a számukra. Akár több milliárdot is, amit az önkormányzat elveszített azzal, hogy nem csapott le a telekre – hánytorgatták fel a fórumozók.
A mérnöki tanácsadást és ingatlanértékesítést végző cég többek közt egy fallal körülvett, százlakásos lakóparkot szeretett volna felhúzni, de az érdiek nem kértek a „luxusgettóból”. Az intenzív beépítési javaslatot 2008-ban egy „levegősebb” változat követte, amit a közgyűlés kis többséggel el is fogadott. A Geoid-PLD azonban egy évvel később ismét megnövelte a felépítendő lakások mennyiségét, ám azt sem az önkormányzat Pénzügyi és Költségvetési Ellenörző Bizottsága, sem a Városfejlesztési, Műszaki és Mezőgazdasági Bizottság nem támogatta.
| Természetvédelmi szempont |
| A lőtér Sóskút felőli része a Natura 2000 területek egyike – írta egy fórumon egy hozzászóló, hangsúlyozva, hogy ezeket az Európai Unió a természeti örökségek megőrzése céljából hozta létre. |
A tervet az ellenzők leginkább azért vetik el – mint azt az interneten található fórumokon is olvasható –, mert a terület sűrűn be lenne építve, a környéktől fallal el lenne zárva, kevés zöldfelületet biztosítana, illetve indokolatlanul fokozná az M7 feletti terület közlekedési és infrastrukturális problémáit.
A Geoid-PLD elképzeléseit a Városi Tervtanács (VT) és a Városfejlesztési, Műszaki és Mezőgazdasági Bizottság több alkalommal tárgyalta. Úgy találták, hogy a tervekben több ellentmondás, pontatlanság és csúsztatás található. Összességében pedig – mint azt a tájépítész és a VT elnöke, Mártonffy Gábor is megfogalmazta – nem javasolták a lakóparki beépítést. A közgyűlés határozata szerint a különleges rekreációs területnek besorolt ingatlanon sport- és rekreációs létesítmények kaphatnak helyet. A Geoid-PLD – a polgármesteri fórumról szóló beszámoló szerint – terveiben továbbra is ragaszkodott a kertvárosi lakóterület kialakításához. Aztán tavaly év végére megszületett az a lakó- és rekreációs funkciókat vegyesen megjelenítő változat, amelyet a tervtanács támogathatónak talált.
Ha egy ilyen mértékű beruházás készül, akkor a városi infrastruktúra fejlesztéséhez is hozzá kell járulni a fejlesztőnek. A terület jelenleg is magántulajdonban van, tehát nem a város értékesíti. Érd polgármestere, T. Mészáros András szerint a befektető által a településnek a fejlesztési lehetőségért térítésmentesen felkínált 5 hektáros terület – vagyis az ingatlan 30 százaléka – nagyon is jutányos, hisz ennek piaci értéke könnyen meghaladhatja az 500 millió forintot.
„Ezen a területen az önkormányzat által később megvalósítható lesz a városi lakók által igényelt rekreációs funkció, míg ha a jelenlegi állapot marad, akkor az egész terület gondozatlan, kihasználatlan, így értéktelen” – mondta a polgármester. Hozzátette: a környéken lakók egy csoportja ellenzi a terület magántulajdonosának terveit, de úgy gondolja, hogy ez kósza információk alapján van. T. Mészáros András a félreértések tisztázásáig és a környéken lakó tulajdonosokkal való egyeztetések lezárásáig nem kívánja a képviselők elé terjeszteni döntéshozatalra a kérdést – ez eltarthat még legalább egy fél évig. „Addig a fejlesztővel azt is lehet pontosítani, mit ajánl a településnek a fejlesztési lehetőségért cserébe. Ha a konzultációk során az derül ki, hogy a helyiek nem támogatják a magántulajdonos terveit, akkor marad minden a régiben” – mondta.
Az előző polgármester, Döcsakovszky Béla idején került a lőtér a befektetőhöz. Döcsakovszky a hvg.hu-nak elmondta, késve jutott csak a tudomásukra, hogy a területet a HM meghirdette, s "fityingekért jutott hozzá a magánvállalkozás". Mindazonáltal szerinte semmi nincs veszve. „Mivel a terület értékét növelő átminősítéshez kell az önkormányzat hozzájárulása, a befektető a haszonból, mondjuk annak felével, ellentétezhetné.” A hvg.hu által megkérdezettek sem utasítják el teljesen a fejlesztést, már csak azért sem, mert a városnak jól jönne egy nagy beruházás, hiszen Érd 5,3 milliárd forintos kötvénykibocsátást hajtott végre, ami nagy terhet jelent.
A Geoid-PLD Kft. részéről csak Reska Jánost értük el. Az ügyvezető azonban azt közölte, még ha nem látszik is a cégnyilvántartásban, ő körülbelül egy éve eljött a cégtől, így nem tud nyilatkozni a lőtér ügyéről. Szintén elhárította az érdeklődést a szombathelyi Gyurcsik Gábor, aki tulajdonostársához, Valkó Csabához irányított minket. Az üzletembert nem sikerült elérnünk.
Valkó neve a Rác fürdővel kapcsolatban vált ismertté, ami miatt egyébként a Fidesz bejelentést tett a legfőbb ügyésznek. A párt szerint ugyanis a fürdő felújítása közben jelentős vagyont veszthetett a főváros. A beruházásra ugyanis a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) létrehozta a hárommillió forint törzstőkéjű kft.-t, amely az állammal szemben megkapta a beruházási jogot. A cég 75 százaléka magánkézbe került, s földhasználati joghoz jutott. A Fővárosi Főügyészség közlése szerint a különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben a nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon folyamatban van.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#18)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#18)












Az a véleményem, hogy vissaz kellene szereznie a városnak a területet. Nem értek egyet azzal, hogy így ahogy van, értéktelen terület, sőt a gondozatlanságát külön tudom értékelni, ez egy természetes terület Érden, amiből vészesen kevés van. Aki jár arra tudja, hogy szép terület, dombos, ligetes, fenyveses, kijárt utakkal, sokan kerékpároznak, kocognak, kutyáznak,ebben kellene gondolkodni, minél kevesebb mesterséges dolgot bevinni.