Csillag Dezsőné korábban a központi hivatal jogi- és koordinációs főosztályát vezette. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 1973-ban. Csillag Dezsőné kezdetben a Pénzügyminisztérium bevételi főigazgatóságán dolgozott, majd az APEH létrehozása óta az adóhatóságnál tölt be vezető tisztséget.Csillag Dezsőné számos szakmai elismerést és kitüntetést kapott. Magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként 2007-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Az APEH elnökhelyettesévé nevezték ki Csillag Dezsőnét
Csillag Dezsőnét, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezetőjét csütörtöktől elnökhelyettessé nevezte ki Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke - tájékoztatta az APEH az MTI-t, csütörtökön.
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
Lévai Anikó szívének kedves helyekre is folyt a pénz a Mészáros-csoport kifizetőhelyéről
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Nagy Elek kamarai elnök az Orbán-féle digitális polgári körről: Ezt én sem láttam előre
Messze a megállapodástól a következő EU-költségvetés: hogy fogják így decemberre lezárni a vitát?
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Százmilliókat kapott utazó nagykövetként Orbán svájci bankáraként emlegetett Nagy István
Karácsony: „A következő években sokan sokszor fogják szidni az anyukámat”
Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két, Pócshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre
A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának
Farkas Zoltán: „Az incidens átmászott a kerítésen”
Borzalmas a magyarok mentális állapota, még egy diktatúrában is sokkal jobban érzik magukat a fiatalok
Bombafenyegetést kapott egy budapesti általános iskola
Jól van, már reggelizett is a pápa a tüdőműtétje után
XIV. Leó szervezetéből rosszindulatú daganatot távolítottak el kedden.