Érthetetlen Orbán Viktor álláspontja, amely szerint meg kívánja szakítani a kapcsolatot az IMF-fel, hiszen 2014-ig, a hitel visszafizetéséig erre nincs mód - jelentette ki Róna Péter közgazdász a Szociális Kerekasztal hétfői rendezvényén.
|
|
A Nemzetközi Valutalaptól kilenc részletben lehet felvenni a hitelt, ebből hét részletet hívott le a kormány, a visszafizetés 16 részletben, 2014-ig történik, azaz addig nem lehet a kapcsolatokat megszakítani – magyarázta Róna Péter.
A 2008-ban aláírt szándéklevél vállalásokat rögzít Magyarország számára, így ha azokat az új kormány módosítani kívánja, akkor az csak tárgyalás útján lehetséges – tette hozzá.
A nemzetközi pénzpiacon Magyarország csak az IMF hitelesítése mellett juthat hozzá további finanszírozáshoz, az Európai Unióval való kapcsolat erre nem ad garanciát – mondta Róna Péter.
Mivel az EU-nak nincs megfelelő apparátusa a hitelfelvevőkkel való tárgyalásra, ezért mindig az IMF-fel együtt tárgyal az adósokkal – figyelmeztetett a volt bankár, a CEU professzora.
A bankadóval kapcsolatban az IMF álláspontját ismertette Róna Péter. Eszerint az IMF azért nem kedveli magyar bankadót, mert az egyedi intézkedés, márpedig az IMF azokat a kiszámítható, hosszabb távra szóló lépéseket szorgalmazza, amelyek elősegítik a gazdasági növekedést, márpedig a bankadó nem sorolható ebbe a kategóriába.
A gazdasági növekedést, a nagyon alacsony magyar foglalkoztatási szintet nem képes előmozdítani az Orbán-kormány 29 pontos gazdaság csomagja, inkább alkalmas a felső középosztály megteremtésére illetve megerősítésére – hangsúlyozta Róna Péter.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#1)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#1)
Gázolt a metró a Határ úti állomásnál »
Orbán és Gyurcsány most egyetértenek »












Ugyan kérem, nem ért semmit ez a Róna Péter ezekhez a dolgokhoz! Mi az, hogy csak az IMF hitelesítése mellett juthat hozzá további finanszírozáshoz Magyarország? Ki mondta, hogy egyetlen Euróra is szükségünk lesz a jövőben?!
A Zorbán Viktor megaszondta, hogy pikk-pakk, phű de fellendítik a gazdaságot! Most mit hitetlenkedik itt ez az Ájemef?
Csak tudja a Nagyvezír, hogy mit beszél!
...vagy mégse?
Mer' akkor nagy baj van!!!