Nem mutat megbánást egyelőre P. Zoltán, aki július 23-án elgázolt egy zuglói rendőrt, Radovics Dusánt – közölte a hvg.hu-val Bilkei Pál kriminálpszichológus.
|
|
Nem fogta fel, hogy mi történt, mit követett el, mert akkor másként viselkedne – vélekedett Bilkei Pál kriminálpszichológus a pénteken egy rendőrt halálra gázoló P. Zoltánról. A rendőrségnél a korábban az alkalmassági vizsgálatokat vezető pszichológus szerint a férfi a sajtónak adott nyilatkozata alapján éppen olyan, mint egy gyerek, aki dicsekszik a tettével.
„Teljesen infantilis, extrovertált. Elmondja, hogyan kergetőzött a rendőrökkel, miközben nem volt jogosítványa. Menekülni akart, már csak azért is, mert öt-hat ügy miatt körözték is. Amikor közrefogták, menekülni akart.” Ez határozta meg a szakember szerint a magatartását. A pánikreakció eluralkodott rajta, s körültekintés nélkül gázt adva, kipörgő kerékkel tolatni kezdett.
Miután P. Zoltánt elfogták és elrendelték az előzetes letartóztatását, a kamerák elé állt – ami Bilkei szerint azt jelzi, hogy meg akarta mutatni magát. „Ez pedig gyerekes, amit erősítenek szavai: kergetőztem a rendőrökkel. Megbánás nincs benne, véletlennek tulajdonítja a történteket és hárít minden felelősséget.”
|
|
Radovics Dusán zászlós péntek délután vesztette életét, amikor a Keleti pályaudvaron egy BMW – amelyet a rendőrök üldöztek – elütötte. Az elkövetőt a XIV. kerületben akarták megállítani, de továbbhajtott. P. Zoltánt végül a IX. kerületben, a Gubacsi úton sikerült feltartóztatni, majd a rendőrök őrizetbe vették.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#38)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#38)
Majtényit és Kovács Árpádot is felkérték főpolgármester-jelöltnek »
Mesterházy: Orbán még büszke is a hibáira »
Gázkazán okozott szén-monoxid-mérgezést Érden »
Kiengedték a börtönből az adócsalással vádolt Csábi két társát »














Kedves Fitos!
Minden szakmában vannak olyanok akik jól és olyanok akik rosszul végzik a munkájukat.A rendőrök mindig középpontban vannak bármit tesznek ha jó azért bár ez természetes, ha rosszat akkor meg pláne legyen min csámcsogni. Nem tudom milyen kiváltságra gondolsz ha csak arra nem hogy nincs ünnepnap nincs hétvége, csörög a telefon be kell menni mert munka van mindegy mennyit aludtál.Kiváltság az is, hogy folyamatos idegi feszültségnek vagy kitéve mivel soha nem tudod mikor milyen címre küldenek vagy éppen mikor üt el egy " okos tojás" vagy lő le mert éppen olyan kedve van. És akkor már a szuper körülményeket had ne említsem ami körülveszi azokat a rendőröket akik szívvel lélekkel végzik a munkájuk.És hűek az esküjükhöz. Az tény hogy meghalt egy ember aki szívvel lélekkel végezte a munkáját és hátra hagyott családot.Tudod ha ezt irigyled tőlük a lehetőség ott van jelentkezz rendőrnek és megtudod milyen világba csöppensz.Remélem akkor te is segíthetsz majd egy olyan "FASZA" gyereknek mint amilyen TE vagy.