A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a férfi egy 47 centiméteres karddal hadonászott és kiabált a Vár utcában, az esetet járókelők jelentették be a rendőrség ügyeletén.Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a helyszínre irányított járőrök elfogták a menekülő férfit, akinek a kocsijából azután a kard is előkerült. Védekezésként a férfi azt mondta, hogy azért hadonászott és kiabált az utcán, mert az anyja nem akarta felengedni a lakásba gyógyszerért. Végül, amikor leküldték neki, amit kért, továbbállt.A Szegedi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a férfi ellen, a kardot pedig lefoglalták.
Karddal hadonászott egy férfi Szeged belvárosában
Karddal hadonászott egy férfi Szeged belvárosában kedd este; ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a rendőrség szerdán.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.