Augusztusban némiképp romlott az internetezők közhangulata – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A hvg.hu NetHangulat index 1 pontot csökkent, és jelenleg 34 ponton áll, ami ugyan 6 ponttal alacsonyabb a májusi értéknél, de még így is 11 ponttal magasabb, mint amit a választások előtt mértünk. Nyár végén a netpolgárok 67 százaléka volt pesszimista, és 24 százalékuk gondolta úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok.
|
|
Az országgyűlési választásokkal fordulóponthoz érkeztünk a Nethangulat mérések történetében. Ahogy arra számítani lehetett, a Fidesz elsöprő győzelmének eredményeként április végére ugrásszerűen nőtt a NetHangulat index. Az addig példátlan, 14 pontos növekedés 37 pontra repítette az indexet, egy hónappal később pedig újabb 3 pontos növekedést regisztráltunk, így május végén már 40 ponton állt a mutató. Ez az érték lényegesen magasabb volt az év elején mérthez képest, de még mindig nem érte el az index eddigi – 2006 tavaszán – mért maximumát, és továbbra is inkább pesszimista közhangulatot jelzett.
A relatív eufóriát némi kiábrándulás követte: júniusban ugyanis jelentősen, 8 ponttal csökkent az index értéke. A csökkenés azonban nem folytatódott, sőt júliusban ismét növekedést regisztrálhattunk. A helyzet augusztus végére sem változott jelentősen: bár az index egy ponttal csökkent, úgy tűnik, az internetezők közhangulata némiképp megállapodott egy, a választások előttihez képest lényegesen magasabb szinten.
A hvg.hu NetHangulat Index alakulását meghatározó alapkérdés a korábbi hónapokkal megegyező módon januárban is a következő volt: Általában milyennek látja Ön a magyarországi helyzetet? Inkább jól vagy inkább rosszul alakulnak a dolgok? A NetHangulat index ötvenes értéke tekinthető középpontnak. A középpontnál alacsonyabb értékek pesszimista, az ennél magasabb értékek optimista hangulatot jelentenek.
|
|
| Fotó: hvg.hu |
A középponttól való távolság a pesszimizmus vagy az optimizmus mértékét határozza meg. Eszerint az internetezőket az elmúlt tizenkét hónap mindegyikében (sőt az elmúlt öt évben) inkább borúlátó hangulat jellemezte, és még a választásokat követően is a pesszimisták voltak többségben. A tavaly márciusi mélypont idején a hazai netpolgárok 91 százaléka gondolta úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok; ez az arány márciusban 81 százalék volt, májusban pedig csupán 58 százalék – júliusban pedig 67 százalékot mértünk, vagyis a pesszimisták aránya egy hónap alatt négy ponttal nőtt. Az optimistáké ezzel szemben viszont csak kettővel csökkent (és most 24 százalékon áll), ami azzal magyarázható, hogy a korábban bizonytalanok egy része is a borúlátók táborához csatlakozott.
|
||||||||||||||||||||
Az index értéke ezúttal nem változott a férfiak körében, miközben a nők körében csökkent – így a két nem hangulatában ismét jelentősebb különbséget figyelhetünk meg: a férfiak (37 pont) valamivel optimistábbak, mint a nők (30 pont). Az egyes életkori csoportok között is megfigyelhetünk eltérést: legborúlátóbbak a 30 év alattiak, a legoptimistábbak pedig az 50 felettiek – érdekes módon azonban a harmincas éveikben járó internetezők körében is az átlagosnál magasabb az index értéke.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#5)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#5)













Közgazdászként lenne pár észrevételem a deviza hitelekhez:
-az utóbbi pár év stagflációját (hatalmas recesszió helyett, mint ami most pl. kinéz) annak "köszönhettük", hogy külföldről devizahitelek formájában áramlott be a pénz, ami először felpörgette a gazdaságot, most pedig a kormányt berántotta egy 22-es csapdájaszerű helyzetbe
-a devizahiteleket a kormány és nem Juliska néni engedélyezte, lehet hivatkozni eu-s irányelvekre, de a tény tény marad, az eu nem ország, minden alól van kivétel (gondoljunk pl. arra, hogy az angolok, ami vám tőlük befolyna az eu-nak 2/3 részt visszakapják)
-szóval az egész slamasztika elsősorban a medgyessy-gyurcsány-bajnai kormányok hibája, akik emellett még 40 milliárd dollár hitelt vettek fel, amiből nyugdíjakat stb. fizetnek, 3-4szeres áron ítéltek meg közbeszerzéseket stb.
-a kiút első lépése az alacsony kamat (1-1,5%) visszaállítása (mint pl. japánban volt kezdve az 50-es évektől, igazából ezért fejlődtek és nem a nemlétező japán innovációtól), a gazdaságot megbéklyózó korrupció teljes és a gazdaságot gátló előírások részleges felszámolása lehet csak az út a válságból és ha az exporttal meghajtjuk a gazdaságot, akkor van esély visszafizetni a hiteleket, mert a forint felértékelődik stb.
-az eurót ha most bevezetnénk, akkor konzerválnánk a mostani "helyzetet", gyakorlatilag egy balkáni, üres ország maradna Magyarország, ha az erm 2-t bevezetnénk dettó, amúgyis szerintem idén év eleje óta világos mindenkinek, hogy az euró addig marad már csak fenn, amíg a németek-franciák finanszírozzák a piggs-t
-Magyarország érdeke egy új közép-európai blokk kialakítása (kvázi szuperállam) kéne szerintem, hogy legyen, mert az eu egy béna óriás, ami gyakorlatilag semmiben sem képes közös nevezőre jutni, mindamellett a tagjai sok nemzeti szuverenitásáról ad data lemondott és ezzel védtelenné vált, szóval gyökeres paradigmaváltás kell, de nem ilyen hülye jobbikos "kína, oroszország stb." seggét kell ezentúl nyalni, hanem csak az a fontos, hogy Magyarországnak és az itt élő embereknek mi a jó, mind hosszú-, mind rövidtávon.