szerző:
hvg.hu

Veszélyes hulladék lesz a vörösiszap, az erről szóló törvényjavaslat előkészületei már folynak, a jogszabály a jövő év elején megszülethet - mondta az MR1-Kossuth reggeli adásában a környezetvédelmi államtitkár.

A vörösiszapot veszélyes hulladéknak kell minősíteni Magyarországon, az erről szóló törvényjavaslat előkészületei már folynak - mondta a 180 perc című műsornak a környezetvédelmi államtitkár. Illés Zoltán szerint a jövő év elején megszülethet a törvény. Javasolják továbbá azt is, hogy minden veszélyes hulladékkal foglalkozó cégnek legyen kötelező biztosítást kötnie.

Mint azt a HVG cikke ismerteti: az uniós osztályozás szerint a vörösiszap csak akkor nem veszélyes hulladék, ha nem tartalmaz veszélyes anyagokat. A környezetvédelmi hatóságnak kellett volna megítélnie, mi kerül az ajkai lerakóba: „fémtartalmú ásványok feldolgozásából származó, veszélyes anyagokat tartalmazó egyéb hulladék”, avagy „timföld termeléséből származó vörösiszap, amely a fentiektől különbözik”. Az ajkai tározóra kiadott környezethasználati engedély ez utóbbi, ártalmatlan kategóriába sorolta az anyagot. A 2006-ban született határozatot a környezetvédelmi felügyelőséget akkoriban vezető Kling István írta alá, aki később a zöld tárca szakállamtitkára lett, és az egyetlen ilyen pozícióban levő vezető, akinek a személyéhez Illés Zoltán a kormányváltás után ragaszkodott, s nem váltotta le.

Illés Zoltán azt mondta, hogy lesz valamennyi átmeneti idő, de biztos abban, hogy ezeket a biztosításokat nem minden piaci szereplő tudja majd kifizetni. Ez azt jelenti, hogy csak a tőkeerős cégek maradnak meg, az ő ellenőrzésük pedig kivitelezhetőbb lesz - mondta a környezetvédelmi államtitkár.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

Az LMP leállítaná a devecseriek és kolontáriak visszatelepítését

Az ajkai vörösiszap-tározó katasztrófája által sújtott településekre múlt héten megkezdték a lakosság visszatelepítését. A Zöld Baloldal és a Lehet Más a Politika szerint felelőtlenek az erre vonatkozó kormányzati intézkedések. A két hete bekövetkezett baleset óta a közvetlenül érintett településeken kívül, a vörösiszappal borított több mint tíz négyzetkilométeres területen még meg sem kezdődött a szennyezőanyag összegyűjtése és megfelelő elhelyezése.

hvg.hu Itthon

Újabb gát mögé zárnák a vörösiszapot

Új gátat kell építeni az ajkai zagytározó tízes kazettájának megrepedt védműve köré - mondta az InfoRádiónak a Parlamentben a környezetvédelmi államtitkár. Illés Zoltán a hétvégén osztrák hadmérnökökkel járta be a létesítményt.

hvg.hu Itthon

Vörösiszap: egy év múlva is védőmaszkot kell hordanom

Devecser városában ez a hét vége is hasonlóan telt, mint az előző, és egész másként, mint a korábbiak. Szombaton és vasárnap is mindenki azon van, hogy mielőbb rendben legyenek a köz- és magánterületek, a lehető legkevésbé sérüljön ember és környezet. A városba csak azokat engedik be, akiknek dolguk van ott, a sajtó munkatársaitól igazálványt kérnek - derül ki a zalaihirlap.hu helyszíni riportjából.