Vezendi Jánosné őrnagy ismertetése szerint a múlt héten két éjszaka, szerdára és péntekre virradóra vágták le a vezetékeket. A tolvajok több százezer forintos kárt okoztak, és a szolgáltatás is szünetelt egy időre. A rendőrség péntek délután vette őrizetbe a gyanúsítottakat. A három egyeki lakos - közülük kettő fiatalkorú - színesfémként próbálta értékesíteni az oszlopokról levágott kábelt. A rendőrség a legidősebb, 20 éves elkövetőt és társát őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, a harmadik gyanúsított szabadlábon védekezhet. Lopás miatt indult eljárás ellenük - tette hozzá Vezendi Jánosné.
Több száz méter kábelt loptak el fiatalkorúak
Elfogták azt a három fiatalt, aki több száz méter telefonkábelt lopott el a Hajdú-Bihar megyei Egyek közelében, ezzel a szolgáltatásban is fennakadást okozva - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.