szerző:
MTI

A palesztin állam önállósági törekvéséről, a békés megoldás lehetőségeiről, valamint az arab világban kialakult helyzetről tárgyalt egymással Schmitt Pál köztársasági elnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke.

Schmitt Pál köztársasági elnök a megbeszélés után elmondta, hogy beszéltek az arab világban kialakult forradalmi megmozdulásoknak az izraeli-palesztin együttélésre gyakorolt hatásáról. Az államfő hozzátette: Magyarország mind a két országgal jó, kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol. Schmitt Pál szerint elő kell segíteni a tárgyalások folytatását, amelyek vége két független, egymással jó viszonyban álló állam létrejötte. Elmondta, hogy a megbeszélésen szóba került Magyarország és Palesztina kapcsolata, valamint a palesztin állam önállósági törekvései, és a békés megoldás lehetőségei. Újságírói kérdésre válaszolva közölte: Magyarország és Palesztina között magas rangú diplomáciai kapcsolat áll fenn.

©

Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke megköszönte Magyarország támogatását a betlehemi Születés Temploma tetőzetének restaurációjához. A palesztin elnök gratulált Magyarországnak a soros uniós elnöki tisztség betöltéséhez. Mint mondta, az uniós elnöki tisztség lehetővé teszi azt, hogy Magyarország a közel-keleti békefolyamatban kiemelkedő szerepet játsszon. Elmondta, hogy a magyar államfővel áttekintették a közel-keleti térségben és az arab világban kialakult helyzetet is. Úgy fogalmazott: országa kitart amellett, hogy független állam legyen.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, Palesztinát az 1967-es határok között legutóbb tíz latin-amerikai ország ismerte el. Ezek az elismerések fontosak, de nem helyettesíthetik azokat a tárgyalásokat, amelyeknek Palesztina és Izrael között kell folytatódniuk - tette hozzá. Arra az újságírói felvetésre, hogy a nemzetközi légi hadműveletről Líbia térségében az Arab Liga főtitkára is elítélőleg nyilatkozott, Mahmúd Abbász azt mondta: a Palesztin Nemzeti Hatóság álláspontja az, hogy amikor az arab világban valamilyen politikai esemény következik be, abba nem avatkozik be.

Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap érkezett Budapestre. Aznap találkozott Martonyi János külügyminiszterrel, akivel egyebek mellett áttekintették, milyen hatással lehetnek az észak-afrikai események a közel-keleti békefolyamatra. Schmitt Pál egy ezüstözött, csontberakásos Bibliát kapott Mahmúd Abbásztól. A magyar elnök egy Zsolnay-vázát ajándékozott Abbásznak.

©
MTI Itthon

Gazdasági vezetőkkel és a Bundestag elnökével találkozik Schmitt Pál

A kétnapos munkalátogatáson a német fővárosban tartózkodó magyar államfő elmondta: a kecskeméti Mercedes-beruházást elhatározó Daimler cég által kezdeményezett eszmecserén a bizalom további erősítése mellett meg akarja köszönni a német cégeknek, hogy csaknem 800 millió eurót ruháznak be Magyarországon és bővítették gazdasági jelenlétüket.

Révész Béla Vélemény

Újabb kérdőjelek Schmitt Pál életrajzában

Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe. Fenyvesy Csaba, a háromszoros olimpiai bajnok csapattárs ekkoriban, Schmitt révén, ismerkedett meg Csima Ferenccel, a Fórum Szálló Szervező Iroda műszaki igazgatójával. Csima ellen „Angyal” fedőnéven akkor már egy éve nyomozás folyt. Az 1982-es perben „vesztegetés és devizabűncselekmény elkövetése” miatt Csimát 5 és fél éves szabadságvesztésre ítélték, Fenyvesy felfüggesztettet kapott, Schmitt kihallgatásának nincs nyoma.

hvg.hu Itthon

Schmitt nem ismeri az Alkotmányt?

Schmitt Pál úgy véli, mivel alkotmányossági problémákat nem vetett fel a médiatörvény, neki nem is volt más választása, mint aláírni. Kérdés, hogy a politikai vétó jogával miért nem élt.

MTI Világ

Schmittet mindenki fogadta Berlinben

A legmagasabb szintű fogadtatást emelte ki kétnapos berlini látogatását összegezve Schmitt Pál. A köztársasági elnök a magyar sajtó képviselői előtt tartott csütörtöki tájékoztatójában utalt arra, hogy vendéglátója, Christian Wulff német államfő mellett találkozott Angela Merkel kancellárral és Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével is. Schmitt Pál kiemelte azt is, hogy látogatása során a Daimler cég kezdeményezésére vezető német üzletemberekkel is eszmecserét folytatott.