Kovács Viktória elmondta, hogy Kerekharaszt külterületén, az 51-es kilométernél egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy másik autóval; az ütközés következtében mindkét jármű árokba borult. Az utóbbi autó sofőrje a helyszínen meghalt, utasa pedig súlyosan megsérült, csakúgy, mint a balesetet okozó személygépkocsi vezetője, aki egyedül ült autójában. A környéken teljes útlezárás mellett a gödöllői rendőrök helyszínelnek, a forgalmat Tura felé elterelik – közölte a szóvivő.
Halálos baleset történt Aszód és Hatvan között
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek, amikor összeütközött két személyautó kedd délután Aszód és Hatvan között, a "régi" 3-as úton – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták.
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Az egyetemre jelentkezők 72 százalékát vették fel
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.
Romsics Ignác történésszel találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint
Letartóztatták Hankó Balázs egykori kabinetfőnökét
Mennyibe kerül ma egy gyerek nyara?
Videós riportunkban ennek jártunk utána.
Állami cégnél kapott munkát a Nemzeti Védelmi Szolgálat leváltott főigazgatója
A volt TEK-es Hajdu János egyik helyetteséből pedig megyei rendőrkapitány lett.
Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában
Magyar Péterék felülvizsgálnák az Állami Számvevőszék működését, mire a szervezet jelezte: ez nem így működik
Videó: Orbán Viktor fapadosra ült, egy nő elsírta magát, úgy meghatódott tőle
Závecz: A Tisza elérte, amire egyetlen párt sem volt képes az elmúlt 36 évben
Petri Lukács Ádám: Bűnösök közt bűnös, aki bűnös
Meglepő összefüggést találtak a levegőszennyezés és az elhízás között
Joseph duplájával nyert a Fradi a Twente ellen
A magyar csapat egygólos előnnyel várja a hazai visszavágót.