„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A szocialisták szerint a konvergenciaprogram alapján soha nem látott mennyiségű pénzt vonnak ki a nyugdíjrendszerből és így az kényszerpályára kerül. Korózs Lajos keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2012-ben 93 milliárd, 2013-ban 129 milliárd forinttal kevesebb jut a nyugdíjakra a konvergenciaprogram miatt.
Az ellenzéki képviselő szerint a kormányzat csak "csöpögteti" a rendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseket. Korózs Lajos úgy látja, hogy keverni akarják a nyugdíjszféra átalakításánál a felosztó-kirovó rendszert az úgynevezett svéd-modellel és a várható megszorításokkal. A rendszer átalakításával kapcsolatban kiszivárgott hírekkel összefüggésben a politikus hangsúlyozta, hogy tisztességes nyugdíjakat nem lehet kizárólag a befolyó járulékokból fizetni, mert ehhez az a tétel kevés.
Azt is kritizálta, hogy az új elképzelések megvalósítása előtt semmilyen hatástanulmányt nem készítet a kormányzat. Korózs Lajos intő példaként hívta fel a figyelmet arra, hogy az elfogadott új alaptörvényben nem szerepel a társadalombiztosítás szó, és ez szerinte azt jeleneti, hogy az államnak nem kötelessége a társadalombiztosítást működtetni.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.