szerző:
MTI

Megközelítőleg 2,7 milliárd forintból vízi erőmű épül a Hármas-Körösön Békésszentandrásnál - közölte az MTI-vel a Hydro Power Consulting Kft. szóvivője pénteken.

Veres Gábor elmondta, a helyi, 1942-ben épült duzzasztómű mellé építi meg a fővárosi székhelyű és magyar magánszemélyek tulajdonában álló cég a két megawatt teljesítményű erőművet, amely éves szinten 8,6 gigawattóra villamos energiát termel.

A vállalkozás a projekthez a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében egymilliárd forintos támogatást nyert el. A támogatáson felül a projekthez szükséges forrásokat a tulajdonosok hozzájárulásából, illetve bankhitelből biztosítják.

A 2 darab Kaplan turbinás erőmű beruházása a tervek szerint júniusban kezdődik és várhatóan 2012 őszére  befejeződik. A társaság számításai szerint a fejlesztés 15 év alatt megtérül, ugyanakkor a környezetbarát beruházással évente nyolc ezer tonna széndioxidot váltanak ki.

A Hydro Power Consulting Kft. egyébként korábban már átadott egy hasonló erőművet a Rábán Kenyeriben, s hasonló terveket fontolgat a Hernádon is.