szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az összes választó ötöde fordult el Fidesztől az elmúlt másfél évben – derül ki a Political Capital elemzéséből. Bár az ellenzéki pártok erősödése továbbra is gyengének mondható, összesített támogatottságuk immár második hónapja magasabb, mint a kormánypárté. A legnagyobb tömeget az év eleje óta a pártpreferencia nélküli választók jelentik

Az összes választó ötöde, mintegy 1,6 millió szavazó fordult el Fidesztől az elmúlt másfél évben – derül ki a Political Capital (PC) elemzéséből. Mindez azt jelenti, hogy a kormánypárt ugyanannyi támogatót vesztett a második Orbán-kormány regnálásának első másfél évében, mint az MSZP a második Gyurcsány-kormány azonos időszakában.
A teljes választókorú lakosság körében 2006 májusa és 2007 októbere között 19 százalékpont csökkenést könyvelhettek el a szocialisták, a Fidesz esetében pedig 20 százalékpont a veszteség 2010 májustól 2011 októberéig.

A két párt között ugyanakkor különbség, hogy míg az MSZP támogatottsága 2006-ben, rögtön a párt kormányra kerülése után meredeken zuhant, addig a Fidesz kormányzásának első félévében nem élt át számottevő változást.

Még mindig vezet a Fidesz

A PC megállapította azt is, hogy az egyes intézetek felmérései között nagy a különbség. A Szonda-Ipsos 20, a Tárki 23, a Századvég 30, a Medián 31 százalékot mért idén októberben a Fidesz esetében. 2007 októberében ugyanezen intézetek az MSZP-nek 17 (Szonda), 15 (Tárki és Századvég), illetve 21 (Medián) százalékos támogatottságot mértek a teljes választókorú népességben.

Stiller Ákos

Tetemes vesztesége ellenére a biztosan szavazó pártválasztók körében a Fidesz továbbra is toronymagasan vezet a többi párt előtt: a szavazók csaknem fele voksolna a kormánypártra. A PC szerint ugyanakkor a jelenleg rendkívül magas – felméréstől függően 33-55 százalék közötti – a pártpreferenciával nem rendelkező választók aránya. Ezért ez a bázis igen torz képet ad,a teljes népességre számított adatok jelenleg jóval megbízhatóbbak.

Új hullámon az ellenzék

A parlamenti ellenzék helyzete nem változott lényegesen. Az utóbbi hónapokban a Jobbik erősödött a legdinamikusabban, az LMP népszerűsége hektikus változást mutat (most inkább csökkenni látszik) míg az MSZP stagnál – de utóbbi esetében az adatfelvételek még a pártszakadás előtt történtek.

Bár az ellenzéki pártok erősödése továbbra is gyengének mondható, összesített támogatottságuk immár második hónapja magasabb, mint a kormánypárté. Ez pedig akkor is jelzésértékű a Fidesz számára, ha az ellenzék megosztottsága miatt az ilyen összesített eredmény csak elméleti szinten érdekes – vélik az elemzők.

A legnagyobb tömeget az év eleje óta a pártpreferencia nélküli választók jelentik. Jelenleg reálisan 1-1,5 millió olyan választó lehet, akinek nincs pártja, de éles helyzetben vélhetően elmenne szavazni, így tehát megszólítható. A Fideszről történő további lemorzsolódás esetén ez a szám még tovább nőhet. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy az utóbbi hetekben, a Demokratikus Koalíció MSZP-ből való kiszakadásával, valamint új szervezetek (pl 4K) pártpolitikai szintéren való megjelenésével a pártrendszer átalakulásának egy újabb hulláma indult el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!