Kövér felülvizsgálhatja a botrányos házszabály-módosítást

2011. december 20., kedd, 15:06 • Utolsó frissítés: 2011. december 20., kedd, 15:08
Szerző:


Címkék: ; ; ; ; ;

A készülő új parlamenti házszabályban várhatóan módosítani fogják azt a két változtatást, amivel a Fidesz minimálisra csökkentette az ellenzék mozgásterét – mondta a hvg.hu-nak a Parlament elnöke.

„Én magam sem örülök, hogy ez az eszköz elterjedt, de már a 90-es évek közepe óta egyre gyakrabban élnek a kormányok a zárószavazás előtti módosító indítványokkal. Ebben a helyzetben, ami az Alkotmányíróság döntésével előállt, két dolgot tehetünk: vagy teljesen eltöröljük, amivel minden kormány kezét nagyon megkötnénk, és roppant nehézkessé tennénk a törvényhozást, vagy szabad utat engedünk neki” – mondta Salamon László, a parlament alkotmányügyi bizottságának tagja a hvg.hu-nak a fideszes képviselők által csütörtökön benyújtott módosító javaslattal kapcsolatban.

A Lázár János, Papcsák Ferenc, Horváth Zsolt, Gruber Attila, Budai Gyula, Turi-Kovács Béla, Kozma Péter, Varga István, Vas Imre által jegyzett indítvány lényegében szabad utat engedne annak, hogy a parlamenti többség minden egyes törvényjavaslatot úgy írjon át, ahogy akar, az utolsó pillanatban, az úgynevezett zárószavazás előtti módosító indítványok révén. Eddig ugyanis elvileg csak koherenciazavarra hivatkozva lehetett ilyet benyújtani és elfogadni, a gyakorlatban azonban a kormánytöbbség ezzel az eszközzel élve írta át a törvénytervezeteket. A kormánytöbbség a 2012-es költségvetés fő számait például tegnap éjjel is többször módosította, miközben erre az államháztartási törvény szerint nem lett volna joga a Fidesznek.

Hétfőn éjjel emiatt a parlament költségvetési bizottságának rendkívüli ülésére is sor került, ezen "hegesztgették" a büdzsét a kormánypárti képviselők, az ellenzék pedig már nem először tette szóvá, hogy perceket kapnak 40-50 oldalas módosító indítványok "tanulmányozására". A helyzet nagyban hasonlított a júliusihoz, amikor a Ház nyári szünet előtti utolsó ülésnapján háromszor ülésezett az alkotmányügyi bizottság – egyszer még éjfélkor is –, mert a Fidesz-elnökség döntése után Lázár újraírta az egyházügyi törvényt.

Kövérnek már a nyáron sem tetszett

A Népszabadság szerint Kövér László már akkor jelezte, hogy gondolkodik azon: hogyan lehetne ősszel úgy módosítani az Országgyűlés házszabályát, hogy azoknak a zárószavazás előtti módosító indítványoknak az elfogadására is "korrekten és jogszerűen" kerülhessen sor, amelyek "nem illeszkednek szigorúan a koherenciazavarhoz".

Csakhogy az Alkotmánybíróság döntése új helyzetet teremtett. A testület ugyanis azért meszelte el az egyházügyi törvényt hétfőn, mert azt – éppen a frakcióvezető, Lázár János indítványára – az utolsó pillanatban gyakorlatilag teljesen átírták. Egy fideszes forrásunk szerint innentől kezdve – bár az AB-t nem köti a precedensjog – alapvető szemléletbeli változás következhet a zárószavazás előtti módosítóval elfogadott törvények megítélésében, így ezért volt szükség a házszabály módosítására. „Egy létező helyzetet legalizál ez az indítvány, de erre a mozgástérre szüksége van minden kormánynak” – mondta forrásunk, és így vélekedett Salamon László is.

Miről is szavazunk? A Fidesz törvénygyára a Ház elnökének sem tetszik

Fotó:

A „kilencek” indítványának azonban van egy másik része is, és erről már – mint idézett forrásunk beszámolt – vita volt a frakció szakpolitikusai között. Eszerint ugyanis a kivételes sürgős eljáráshoz – ülésszakonként legfeljebb hat alkalommal – immár nem a jelenlévő képviselők négyötödének támogatása szükséges, hanem elég lesz a kétharmad is. Vagyis az utolsó lehetősége is megszűnik annak, hogy az ellenzék – a jelenlegi politikai konstellációban – megakadályozza a kormánypártok akaratának véghezvitelét.

Egy nap a világ

A javaslat szerint a kivételes és sürgős eljárásban egy nap alatt le lehetne zavarni az előterjesztést, a bizottsági meghallgatásokat, az általános és részletes vitát – frakciónként tizenöt perces időkeretben – és másnap már szavazni is lehetne az indítványról. Ezzel minimálisra szűkülne az ellenzék lehetősége álláspontja kifejtésére. Fideszes és kormánypárti informátoraink is azt mondták, hogy erre a következő időszak turbulens gazdaságpolitikai várakozásai miatt van szükség, és azért, hogy a kormánynak elfogadott költségvetéssel is meglegyen a mozgástere az IMF-fel és az Európai Bizottsággal folytatandó tárgyalásain.

Úgy tudjuk ugyanakkor, a két eszköz együttes alkalmazását már többen túlzónak találták a pártvezetésben, és vita is kialakult arról, hogy mennyire ildomos ezeket együtt alkalmazni. Már idézett forrásunk azt mondta, Kövér László is kritizálta a tervezetet, mondván, ezzel a Ház maradék tekintélye is oda lesz. A parlament elnöke ezt cáfolta kérdésünkre, azt azonban hozzátette, hogy az új házszabályban ezek a módosítók már módosított formában szerepelnek majd szándékai szerint.

A Fidesz ugyanis teljesen új parlamenti törvényt szeretne alkotni, ennek szerzője pedig maga Kövér László lenne. A házelnök aktivitását jelzi az is egyébként, hogy – minden bizonnyal – személyes lobbija nyomán vette le csendben a Fidesz frakció Pintér Sándor javaslatát a „szuper-titkosszolgálat” létrehozásáról.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés


Kövér felülvizsgálhatja a botrányos házszabály-módosítást




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X