szerző:
Szabó Gábor

Másodszor gyürkőzik neki Illés Zoltán, hogy eltakarítson egy hulladékkezelő céget konkurensei útjából. A környezetvédelmi államtitkár ezúttal a Greenpeace-szel fogott össze.

Egyenesen Orbán Viktorhoz fordult a Greenpeace Magyarország Egyesület; a tavaly 224 millió forintos bevétellel gazdálkodó közhasznú szervezet szerint „nemzetközi katasztrófával” jár, ha komoly baleset történik a Tatai Környezetvédelmi Zrt. által hulladékokkal, köztük veszélyes besorolásúakkal befedett VII. számú, 76 hektáros vörösiszap-tározóval Almásfüzitőn. Az viszont sajátos módon hidegen hagyja az agilis zöld szervezetet, hogy a közel 4 millió köbméteres VIII. számú zagykazetta a hatósági kötelezések ellenére rekultiváció nélkül maradt. Utóbbi az osztrák érdekeltségű Rekultiv Depónia Kft. kezében van.

A kormányfő október elején Illés Zoltánt bízta meg a válasszal, amely a kelleténél csattanósabbra sikeredett. A vidékfejlesztési tárca környezetügyekért felelős államtitkára ugyanis azt nyilatkozta, hogy a 12–15 millió köbméternyi (nagyjából három Gellért-hegynyi) megszilárdult vörösiszaphalmokat biztonságos helyre kellene szállítani, ám erre most nincs pénz. Ezzel felkeltette a szomszédos Szlovákia vezetőinek figyelmét. Aggodalmaskodó pozsonyi partnerét később azzal nyugtatta meg, hogy a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-nek kiadott engedélyt akár egy héten belül vissza lehet vonni.

Ezzel két legyet üthetne egy csapásra: az engedélye szerint 132 ezer tonna veszélyes és 280 ezer tonna nem veszélyes besorolású hulladék kezelésére és abból a tározó fedésére alkalmas talajszerű anyag előállítására feljogosított, valójában 50–80 ezer tonna körüli mennyiséget fogadó tatai cég helyét versenytársai foglalhatnák el, bár ők a hulladékot csak drágábban képesek elhelyezni. Másrészt hatalmas megrendeléshez jutnának a vörösiszapot az országban keresztül-kasul fuvarozó cégek – és új depóniák építői. Ha ez a forgatókönyv irreálisnak tetszik is, reális a veszély, hogy a rekultivációt végző, tavaly 214 millió forint adózás előtti eredményt elkönyvelő tatai vállalkozás ellehetetlenítésével a VII. kazetta is a VIII. sorsára jutna. Vagyis maradna a porzás, a netán csődöt jelentő vállalkozás helyett pedig az államnak kellene helytállnia. Mindazonáltal a Greenpeace már aláírásokat gyűjt a tatai cég ellen.

„Ne a mi kontónkra növeljék a nimbuszukat a greenpeace-esek. Az nem lehet cél, hogy a terület lefedetlen maradjon. Eleget szívtuk a port évtizedeken át, akkor bezzeg senki sem segített rajtunk” – háborgott a függetlenként immár harmadik ciklusát töltő almásfüzitői polgármester, Karánsebesy Lukács. A képviselő-testület a Greenpeace októberi tüntetése után határozatot is hozott arról, hogy kiemelten fontosnak tartja a rekultiváció folytatását. Természetesen az előírások betartásával, de, mint a polgármester a HVG-nek elmondta, ő maga sosem tapasztal rendellenességet.

Az eset előzménye, hogy az Almásfüzitői Timföldgyár az 1950-es évektől az 1980-as évek közepéig a Duna partjára, az időközben (a vízlépcső építésére számítva) megerősített árvízvédelmi töltés tövébe emelt zagytározókba hordta a vörösiszapot. A cég 1997-ben csődbe ment, azóta hat Duna-parti kazettát rekultiváltak. Az utolsó négyet a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tette rendbe, és most a hetedik kazetta befedésén ügyködik. A már kétharmad részben letakart tározón szeptember végén jelent meg először Stop-feliratú tábláival a Greenpeace. Az egyesület fellépésére némi árnyékot vet, hogy az általa felkért szakértő éppen annak a leobeni egyetemnek a professzora, amelynek környezeti kutatási eredményeit 1996 óta rendszeresen néhány ezer eurós elismerésben részesíti az osztrák Saubermacher cég – az aszódi és a marcali veszélyeshulladék-lerakó gazdája. Karl Lorber nem járt Almásfüzitőn, ám szakvéleményében határozottan állítja, hogy a tatai cég által alkalmazott technológia nem elég korszerű és kockázatos. Erre rálicitálva Illés is közölte, teljesen igaza van a Greenpeace-nek, ez a fajta komposztálás a szerves és szervetlen anyagok, köztük fémtartalmú hulladékok kezelése révén „fizikai abszurdum lenne”. Pedig a Saubermacher Marcaliban ugyanilyen eljárással komposztálhat veszélyes hulladékot.

A VII. számú tározó
©

Ezt az „abszurdumot” több mint tíz éve jóváhagyja a zöld hatóság, legutóbb tavaly adott – újabb öt évre szóló – engedélyt a tatai cégnek. A hatóság rendszeres ellenőrzéseket végez, és előírta megfigyelőkutak telepítését is. A Greenpeace is önellentmondásba keveredett, amikor a környezet veszélyeztetését a folyamatosan csökkenő szennyezési adatokkal próbálta igazolni. A tüntetés hatására Illés mégis azonnali felülvizsgálatot rendelt el, a zöld hatóság vezetője első nyilatkozatában cáfolta a Greenpeace állításait, majd háttérbe vonult. A korábbi vezetőt, Gerencsér Tivadart, az utólagos indoklás szerint épp az engedély megadása miatt váltotta le tavaly az államtitkár – aki akkor két kivétellel az összes igazgatót eltávolíttatta. Gerencsérnek már 1999-ben is távoznia kellett posztjáról, ugyancsak – az akkor az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságát elnöklő – Illés nyomására. Ő már e minőségében is kifogásolta a tatai cég tevékenységét, meggyanúsítva, hogy ezer tonna galvániszapot illegálisan helyezett el. Az ez ügyben elrendelt nyomozás során Illés útmutatására feltörték a Hungalu egykori tatabányai üzemcsarnokának a világháború óta érintetlen betonját, csakhogy ott semmiféle galvániszap nem volt.

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa után alakult parlamenti vizsgálóbizottság jobbikos elnöke, az egykor a zöld hatóságnál dolgozó Kepli Lajos jóval higgadtabban értékelte a helyzetet a bizottság júliusi, helyszíni látogatásakor. Mint az okleveles környezetmérnök leszögezte, az itt elhelyezett anyag sűrűsége miatt „a kolontárihoz hasonló katasztrófának nincs realitása”, és nem kifogásolta a rekultivációs módszert sem, „melynek során különböző szerves hulladékokból, illetve szennyezett földekből takaróréteget állítanak elő”. A bizottság zárójelentése azonban már kétségbe vonta a sajátos hulladékkezeléssel végzett rekultivációt, holott az gazdasági és környezetvédelmi szempontból is ésszerű megoldás. Lényege: a vörösiszap tetejére terítik a vitatott komposztréteget, amely olajtartalmú hulladék – például a kocsimosók olajos iszapja –, szennyvíziszap, pernye és szennyezett föld keveréke. Az olajtartalmat a szennyvíz aktív mikroorganizmusai és olajfaló baktériumokat tartalmazó oltóanyag segítségével csökkentik; a szervetlen komponensek adják a talaj vázszerkezetét, a pernye a szikesedést is gátolja.

A módszert értékelve az ELTE Környezettudományi Kooperációs Kutatóközpontja egy uniós társfinanszírozással 2007-ben elkészült tanulmányban megállapította, hogy ez „az elérhető legjobb műszaki és környezetvédelmi technológia. A komposztanyag kihelyezését követően gyeptársulás telepítése történik, amely növeli a fedőréteg humuszkészletét, táplálékot és élőhelyet biztosít a fokozatosan betelepülő állatvilág számára”. A tanulmányból az is kiderül, hogy semmivel sem jobbak a rekultiváció eredményei ott, ahol csak talajréteggel fedték le a kazettát – ennél sokkal drágábban.

A baj éppen az lehet, hogy ez a technológia túlságosan olcsó ahhoz képest, mintha mesterségesen kialakított, többszörösen szigetelt veszélyeshulladék-tárolót kellene igénybe venni. Utóbbira nincs szükség, mivel a kiszáradt vörösiszap vízzáró tulajdonsága az agyagéhoz hasonlít. A ráhordott hulladék emiatt sem jelent környezeti veszélyt, ráadásul az alkalmazott technológiával a veszélyeztető komponensei át is alakulnak.

A drágábban dolgozó konkurencia piacszerző ügybuzgalma csak részben indokolt, hiszen – mint Farkas Béla, a tatai cég környezetvédelmi igazgatója levezette – az egy-egy évben általuk fogadott hulladék döntő része, 35-40 ezer tonna pernye és szennyvíziszap, amit nem szoktak veszélyeshulladék-lerakókra vinni. Vagyis nem járna környezeti haszonnal, ha a tatai céget kiütnék pozíciójából – viszont megdrágítaná a hulladékok elhelyezését. Ezt ugyanis még négy évig meg lehet oldani a VII. vörösiszap-kazetta lefedésével.

SZABÓ GÁBOR