Négysávossá tennék az utat Debrecentől Hajdúsámsonig

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Debrecen; Hajdúsámson; négysávos út;

Korszerűsítik a 471-es főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszát. Négysávosra bővítik és Sámsonnál elkerülő utat építenek, de még nem tudni, pontosan mikor indulhat a munka. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési eljárást írt ki értékelemzés elkészítésére – írja a dehir.hu.

Naponta több mint 13 000 jármű közlekedik a 471-es főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszán. A nagy forgalom miatt gyakran alakulnak ki úthibák. A 471-est halálútnak is nevezik, nagyon sok a baleset. Az autósok szerint ideje lenne felújítani a főutat.

A 471-es főút korszerűsítését régóta tervezik. Már készült egy megvalósíthatósági tanulmány, eszerint Debrecen belterületén, valamint Debrecen és Hajdúsámson között négysávosra bővítenék az utat, Hajdúsámsonnál pedig egy elkerülő épülne. Idén tavasszal végeztek is korszerűsítést több szakaszon. Most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési eljárás írt ki, a főút Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszainak korszerűsítéséhez szükséges értékelemzés elkészítésére. Ez lényegében egy költséghatékonysági tanulmány, ami az előkészítési folyamat része. Ezután következhet az ingatlanok kisajátítása, és a szükséges dokumentumok beszerzésére – olvasható a cikkben.

Egyelőre  azonban kérdés, hogy a konkrét munka mikor kezdődhet el, és mikor közlekedhetnek a mostani kettő helyett négy sávon az autósok Debrecen és Hajdúsámson között.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X