Szanyi Tibor elnöknek jelölteti magát a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusán - írja a Stop.hu.
Szanyi Tibor a Stop.hu-nak elmondta, hogy egyetlen cél vezérli: leváltani a jelenleg kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetséget az ország éléről, mert a jelenlegi kormánykoalíció eddig minden szempontból rontott hazánk helyzetén.
Szanyi kijelentette, hogy az MSZP akár egyedül is hozzákezd majd ehhez a munkához, ugyanakkor úgy gondolja, minél nagyobb támogatottsággal, pártokkal és civil szervezetekkel szövetségben lenne a legjobb fellépni a kormányzati erők ellen a 2014-es választásokon. "Ehhez megvannak az elképzeléseim és a felkészültségem is" - mondta.
|
|
|
Szanyi Tibor Fotó: Túry Gergely |
Hozzátette, hogy ebben a munkában ő pártja "egyes számú aktivistája" akar lenni. A Mesterházy Attilával való szembenállását firtató kérdésre Szanyi úgy válaszolt, hogy nem a mostani pártelnök személye ellen indul az elnökségért, hanem éppen Mesterházy szavait követve. Az elnök ugyanis többször kijelentette, hogy az MSZP demokratikus párt, ahol demokratikusan megválasztott vezetők dolgoznak - mondta az elnökjelölt.
Mint ismeretes, az MSZP alapszabálya értelmében 3000 tag aláírásával együtt jelöltetheti magát valaki pártelnöki pozícióba, így az elnökjelölteknek hamarosan országos kampánykörútra kell indulniuk.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm











