szerző:
MTI

Érvénytelen lett a helyi népszavazás Balatonvilágoson vasárnap, miután a részvétel nem érte el az ötven százalékot, így Balatonvilágos továbbra is Veszprém megyéhez tartozik - közölte a falu jegyzője az urnazárást követően.

Balatonvilágoson vasárnap kellett dönteniük az ott élőknek helyi népszavazáson arról, hogy Veszprém vagy Somogy megyéhez tartozzon-e a település. Szombathyné dr. Kézi Aranka elmondta: Balatonvilágoson 1217 személy jogosult választásra, közülük 538-an adták le voksukat este hét óráig a polgármesteri hivatalban kijelölt szavazóhelyiségben. A szavazáson résztvevők közül 426-an igennek voksoltak a megyeváltásra, 107-en Veszprém megyében "tartanák" a települést, öt szavazat érvénytelen volt.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!