A közlemény szerint az utalvány a közalkalmazotti dolgozóknak 12 menettérti, 50 százalékos kedvezményű utazást biztosít a vasúttársaság járatain. A vasúttársaság hangsúlyozta: már a honlapjukon is megtalálható a letölthető dokumentumok között az idei utazási utalvány, amely a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott adatokat tartalmazza. A jogosultak a féláras kedvezményt ezen nyomtatvány megfelelő kitöltésével és a munkáltató érvényesítésével vehetik igénybe. Ennek feltétele, hogy az a szükséges adatokat tartalmazza, illetve az intézmény eredeti bélyegzőlenyomatával és az erre jogosult személy eredeti, cégszerű aláírásával legyen ellátva. Túry GergelyA közalkalmazotti kedvezményt csak érvényes menetjegy vásárlásánál lehet felhasználni. A menetjegyek érvénytartama az útvonal távolságától függ: a 100 kilométernél rövidebb utazásnál a kiadott jegy még három napig, míg 100 kilométer feletti utazásnál 14 napig használható fel. Amennyiben az utas az utalványt a menetjegy vásárlásakor nem adja át a pénztárosnak vagy a jegyvizsgálónak, pótdíjat számít fel a vasúttársaság - olvasható a közleményben.A 2011-ben kiadott utalványok 2012. március 31-ig használhatók fel. A közalkalmazottak kedvezményéről az utasok további információkat a www.mav-start.hu oldalon találnak.
Március végéig megkapják a közalkalmazottak a MÁV-kedvezményes utalványt
A közalkalmazottak március végéig kézhez kapják a vasúti kedvezmény érvényesítéséhez szükséges utalványt, amelynek a felhasználási feltételei nem változtak az elmúlt évekhez képest - tájékoztatta a Máv-Start Zrt. csütörtökön közleményben az MTI-t.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.