Már kínos a Közgáznak? Vihetik a Marx-szobrot is

2012. március 08., csütörtök, 18:16 • Utolsó frissítés: 2012. március 08., csütörtök, 18:49
Szerző:


Címkék: ; ; ;

Új helyre kerülhet a Corvinus Egyetem központi, Fővám téri épületének aulájában található Marx-szobor – értesült a hvg.hu. A felsőoktatási intézmény rektora, Rostoványi Zsolt elismerte, hogy ez felvetődött, mivel az egyetemnek "új corvinusos identitást", s ezzel együtt új jelképet keresnek. A rektor később visszavonta a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát.

Több mint egy hónappal ezelőtt érdeklődtünk a Budapesti Corvinus Egyetemen arról, hogy igaz-e az az információnk, miszerint felmerült az intézmény vezetői körében a Fővám téri központi épület aulájában található Marx-szobor áthelyezése. Február 29-én a Corvinus első embere a hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy mivel a korábbi Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, majd Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem 2004 óta Budapesti Corvinus Egyetemként működik a kertészeti egyetemmel összevonva, úgy érzik, a változásnak az intézmény jelképében is ideje lenne megnyilvánulnia.

Rostoványi Zsolt megjegyezte azt is, hogy a "budai és a pesti campus összetartozását, valamint a kari identitások mellett a corvinusost erősítő jelkép" megtalálása szerepelt rektori programjában is. Ennek alapján úgy gondolta, az egyetem neve alapján a humanizmusnak, a reneszánsz korszaknak és a reneszánsz embernek megfelelően egy Mátyás király-szobor vagy a Corvinák lennének a legalkalmasabbak szimbólumnak.

Jövőre már nem látja a diplomaosztót?

Fotó:

A rektor hangsúlyozta azt is, hogy a Marx-szoborral neki személy szerint semmi baja nincs, mert az is a múlthoz tartozik, amit nem szabad megtagadni, de mindenképpen úgy gondolják, hogy a Corvinus Egyetem fő helyén az intézmény szimbólumának kell helyet kapnia. Ebből adódóan a szobor új helyre kerülne. Egyelőre azonban még nem tudják, mi lenne az új szimbólum, ugyanis mindez csak terv. Főleg – mint Rostoványi Zsolt megjegyezte –, mivel számolniuk kell azzal is, hogy az alkotás esetleges áthelyezése jelentős összeget tehet ki. (A rektor egyébként a korábban adott nyilatkozatát visszavonta, így csak összefoglaltuk az általa mondottakat – a szerk.)

Egzotikum, de...

A tervről megkérdeztünk néhány ismert közgazdászt is, aki még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett. Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke, a Corvinus Gazdaságpolitikai Tanszékének vezetője egyetértett azzal, hogy a Marx-szobornak ma már nem a főépület domináns helyén kellene lennie.

„Nem hallottam még erről az elképzelésről, de szívemből szól, mert bár Marx közgazdaságtudományi jelentőségét elismerem, és a szoborral sincs semmi bajom, úgy gondolom, máshová kellene áthelyezni” – mondta a hvg.hu-nak. Az egyetemi tanár szerint ugyanis az aulában, ahol a modern közgazdaságtudományra és a demokráciára esküsznek fel a hallgatók, már másik szobor állhatna Marx Károlyé helyett. „Persze a külföldieknek egzotikum az alkotás, de más hely méltóbb lenne a szobornak.”

Jó helyen van

Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár a hvg.hu-nak azt mondta, hogy szerinte jó helyen van a szobor ott, ahol van. „Ránk, magyarokra jellemző, hogy könnyen átesünk a ló másik oldalára” – jegyezte meg.

„Korábban Marx Károly volt az Isten, mindent ennek az eszmének kellett alárendelni. Társadalomtudós és közgazdász volt, akire sokszor hivatkozom, de úgy, hogy kritikával is illetem. Úgy vélem, hogy Marx szobra megfér az aulában található többi szobor mellett.”

Mellár Tamás hangsúlyozta, hogy nem ez az alkotás számít az egyetem karaktere szempontjából, hanem az, hogy milyen a Corvinuson oktatók kutatási tevékenysége, illetve, hogy milyenek a hallgatók. Hozzátette: a Marx-szobor eddig sem befolyásolta az egyetem életét, se pozitív, se negatív irányba. „Egy új szimbólum esetében valószínűleg ugyanez lesz a helyzet. A fontos az, hogy mi van az emberek fejében” – hangsúlyozta.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés
14 HOZZÁSZÓLÁS, MELYEK KÖZÜL A LEGFRISSEBBEK:
2014. január 18., 22:11 Blogja Pupu

Szerintem adományozzon Viktor Corvin - láncot Marxnak, akasszák a nyakába és a probléma megoldódik!
Csak kreatívan!
:O)))))

2012. április 15., 11:23 Hagyómiki

Sándor Vilmos

"zorbán-féle rablódiktátorokat "

Andráska Gergely
A pécsi MSZP-s politikust befolyással üzérkedés okán egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte 2,5 millió forint pályázati pénz felhasználásával összefüggésben a Pécsi Ítélőtábla.

Balázs Tamás:
A vecsési MSZP elnököt a vecsési számlagyár ügyben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság

Benedek Fülöp:
Másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt

Bujnóczki Sándor:
Féléves szabadságvesztés két évre felfüggesztve okirat hamisításért, társtettesként elkövetett csalásért és hivatali visszaélésért.

Csonka Gábor:
Elfogta a rendőrség Csonka Gábort, Lendvai Ildikó volt kampányfőnökét, akit azért köröztek a hatóságok, mert nem vonult be a börtönbe, jogerős büntetése letöltésére.
Csonka Gábort a hivatalos megfogalmazás szerint vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt ítélte jogerősen három évre a bíróság, mert korábban ötmillió forint kenőpénzt vett át a szocialista párt Köztársaság téri székházában.

Deme Gábor:
Az MSZP csepeli szervezetének tagját a Csepeli kettősgyilkosság miatt előzetes letartóztatásba helyezték, mert brutálisan meggyilkolta az iskola igazgatóját és egyik tanárát.
Deme Gábor a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja, valamint a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola elbocsátott gazdasági igazgatója.

Fürst György:
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a volt MSZP-s terézvárosi alpolgármestert a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken a terézvárosi ingatlanügyben.

Gulyás G. Gábor:
Egy korábbi ingatlan-adásvételnél nem tájékoztatta megfelelően a vevőt a lakás tulajdoni viszonyairól. Kiderült, az eladó nem a tulajdonos volt, és a vevőnek négy év után el kellett hagynia az ingatlant.
Az ügyben a Fővárosi Bíróság 2007-ben jogerős ítéletben kötelezte Gulyás Gábort 5 millió 800 ezer forint kamatokkal növelt összegének és a perköltség megfizetésére, ami azóta se történt meg.
Az ügyvédet nemrég kizárta soraiból az ügyvédi kamara, mert megkárosította egy rokkantnyugdíjas ügyfelét. Az ügyészség elévülés miatt nem emelt vádat.

Gyarmati Mihály:
Jogerősen 800 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság a kétrendbeli, hamis tanúzással vádolt Gyarmati Mihályt, az MSZP megyei irodavezetőjét.

Hagyó Miklós:
Előállításuk után őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest és két egykori kommunikációs munkatársát, Horváth Évát és Lelovics Ottót a BKV-ügyben.
A gyanú szerint a közlekedési vállalat Hagyó nyomására kötött szerződést a szentendrei Hév-kijelzőkre, és a négyesmetró egyik indokolatlan tanácsadói szerződését is az ő közreműködésével kötötték meg. Csak a két ügylet 90 milliós vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Az egykori szocialista politikus és embereit bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki.
A minősítés azt jelenti, hogy Hagyóék 50 és 500 millió forint közötti vagyoni hátrányt okozhattak a közlekedési társaságnak. A hűtlen kezelés minősített esetéért kettőtől 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A bűnszervezetben való elkövetés pedig még 5 év szabadságvesztést jelenthet.

Hámori Csaba:
Az Esztergomi Városi Bíróság nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hámori Csabát, az egykori Kommunista Ifjúsági Szövetség utolsó elsőtitkárát, az MSZP baloldali tömörülés platformjának volt alelnökét.
Az MSZP politikusa társával együtt egy éjszakai vadászaton szándékosan emberre fogta vadászfegyverét még 2005 őszén.

Hering Gyula:
Pécsi MSZP-s képviselő. 1981-ben száz nyugatnémet márkát lopott anyjától, emiatt egy év börtönbüntetésre ítélték. Jó magaviselet miatt kilenc hónap elteltével szabadult.

Hunvald György:
A Fővárosi Törvényszék egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Hunvald György volt MSZP polgármestert, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság Hunvaldot hűtlen kezelés, 5 rendbeli hivatali visszaélés és 3 rendbeli magánokirathamisításért mondta ki bűnösnek. 21 millió forint kárt kell megfizetnie
2003 és 2004-ben áron alul játszottak ki értékes ingatlanokat egy vállalkozónak a kerületben. Az okozott kár egymilliárd forint.

Kabai Károly:
Jogerősen három év, hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársát, Kabai Károly nyírbogáti MSZP polgármester-jelöltet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság. Hét hónappal a jogerős bírósági ítélet után az elmegyógyintézetbe szökött Kabait átszállították az egyik büntetés-végrehajtási intézetbe,

Kaszab Csaba:
Jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte csalásért Kaszab Csaba volt kőbányai MSZP alpolgármestert 2011. szeptember 15-én a Fővárosi Ítélőtábla. Ezentúl 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélték Kaszab Csabát. Kaszab Csaba cselekményét társtettesként, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettére minősítette.

Katus Ferenc:
Zuschlag per 3. rendű vádlott: Katus Ferenc a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciójának tagja, MSZP-s önkormányzati képviselő Kiskunhalason, a kiskunhalasi baromfifeldolgozó tanácsadója, a Bácsalmási Agráripari Rt. alkalmazottja. A bíróság első fokon 5,5 év börtönre ítélte csalás miatt.

Karakasev Anna:
Jogerőre emelkedett a salgótarjáni MSZP korábbi frakcióvezetőjének büntetése, amelyet két és fél millió forint elsikkasztásért kapott a Nógrád Megyei Bíróságtól. Karakasev Annát korábban két évre felfüggesztett 10 hónapos börtönre ítélték, és százezer forint pénzbírságra

Kemecsei Árpád:
Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő kampányfőnökét, Kemecsei Árpádot hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag-per mai tárgyalási napján; Kemecsei, akit egymillió forint pályázati pénz elcsalásával, és fiktív számlák felhasználásával vádoltak meg, bűnösnek mondta magát. Jelenleg előzetes letartóztatásban.

Kodela László:
Jogerősen 8,1 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kodela Lászlót, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes államtitkárát. Kodela a Kulcsár-ügyben követett el adócsalást, a hivatali befolyással való üzérkedés vádja alól azonban felmentették.

Kövecses Gábor:
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MSZP vagyonvédelmi szekciójának korábbi vezetője, Kövecses Gábor és hat bűntársa ellen több száz millió forintos csalás, sikkasztás, illetőleg köz- és magánokirat-hamisítás miatt.

Krausz Csaba
Zuschlag per 5. rendű vádlott: Krausz Csaba, újbudai MSZP-s önkormányzati képviselő, volt elnöke az Ifjú Szocialistáknak. A bíróság első fokon 3 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.

Kulcsár Attila:
A bíróság bűnösnek találta a brókerbotrány főszereplőjét, Kulcsár Attilát, akire sikkasztás és okirat-hamisítás miatt 8 év szabadságvesztést és közel 230 millió forint vagyonelkobzást szabtak ki.

Kullai Tamás
Zuschlag per 7. rendű vádlott: Kullai Tamás, az Atlasz Egyesület és az Y-Generáció Egyesület tiszteletbeli elnöke, 2002-2006 között az MSZP önkormányzati képviselője Kecskeméten. A bíróság első fokon 3 év 4 hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.

Lados István:
2. rendű vádlott: Lados István Zuschlag János személyi titkára, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták volt tagja, az MSZP zuglói szervezetének tagja. Az ügy kirobbanása után 6 hónapig szökésben volt, 2007. szeptember 26-án önként jelentkezett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen. Együttműködése miatt enyhe ítéletet kapott, első fokon 2 év börtönre ítélték bűnszervezetben elkövetett csalás miatt.

Marsovszky Balázs
Zuschlag per 6. rendű vádlott: Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal volt fővárosi elnöke. A bíróság első fokon 2 év 4 hónap börtönre és vagyonelkobzásra ítélte.

Nyékes Béla:
Csalással gyanúsítják az MSZP környezetvédelmi tagozatának elnökségi tagját. Nyékes Bélát a napokban előzetes letartóztatásba helyezték. Nyékes Béla szocialista politikus ellen a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet feljelentése alapján indult nyomozás, a kárérték mintegy 300 millió forint. Nyékesen kívül még három ember van előzetes letartóztatásban.

Orbán István:
Őrizetbe vétel után az ügyészség indítványozta Orbán István letartóztatását Négyrendbeli, költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettel gyanúsítják Orbán István MSZP-s önkormányzati képviselőt, a tatai olimpiai edzőtábor vezetőjét.

Őri András
Zuschlag per 4. rendű vádlott: Őri András, a Fiatal Baloldal volt Zala megyei elnöke. A bíróság első fokon 4 év börtönre és vagyonelkobzásra ítélte

Páva Zoltán:
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja állapítható meg a kaposvári rendőrkapitányság szerint Páva Zoltánnal, Komló szocialista polgármesterével szemben egy városi ingatlan értékesítése kapcsán.

Pénzes Sándor:
Egy év nyolc hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Veres János pénzügyminiszter lobbistáját, Pénzes Sándor kislétai polgármestert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság adócsalás és közokirat-hamisítás miatt.

Petrohai Barnabás:
Első fokon 480 napnak megfelelő pénzbüntetéssel sújtotta a bíróság Petrohai Barnabást, a 2004–2008 között MSZP által vezetett hajdú-bihari önkormányzat M3 Kht.-jának egykori titkárát. Petrohai a rendőrség előtt feltárta a társaságnál észlelt visszaéléseket, majd a hatóság kérésére magnófelvételt készített, amelyen az hangzik el, hogy az ügyet „le kell papírozni”. Az ügyészség közlése szerint ügyében nyomozás folyik, aminek érintettje Tóth József, Polgár város polgármestere, korábbi megyei közgyűlési alelnök és jelenlegi MSZP-s képviselőjelölt.

Pintér István:
Az MSZP önkormányzati jelöltjét a Vas megyei bíróság öt- rendbeli hivatali befolyással való üzérkedésben bűnösnek találta és két év börtönre ítélte, amelynek végrehajtását öt évre felfüggesztette.

Rácz Péter:
A Fővárosi Bíróság jogerősen másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forint pénzbüntetésre ítélte Rácz Pétert, a Magyar Úttörők Szövetségének vezetőjét. Rácz Péter 1999-ben (az Úttörőszövetség ügyvezető elnökeként) 14,2 millió forintért eladta a csillebérci úttörőtábor 94 millió forintot érő, mintegy kétszáz négyzetméteres össz-lakóterületű vadászházát. Ez a bíróság szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés.

Szabados József:
A vádhatóság kivárja, amíg az MSZP-s Szabados József országgyűlési képviselőnek megszűnik a mentelmi joga, azután már nincs akadálya, hogy Baktalórántháza volt alpolgármestere ellen újra megindítsák a jelentős vagyoni kár okozásának gyanújával indított büntetőeljárást. Szabados megbízási szerződés nélkül vett fel több mint hatmillió forintot tanácsadásra, és még a társadalmi munkában készült temetőkerítést is kifizettette a településsel.

Szabó Gábor:
A bonyhádi MSZP-s képviselőt egyrendbeli jelentős kárt okozó csalás és egyrendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat hamisítás vétségében találták bűnösnek. Ezért a honatyát nyolc hónap szabadságvesztésre, valamint mellékbüntetésként százezer forint bírsággal sújtották.
A szabadságvesztést két év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet 2006. március 20-án jogerőre emelkedett.

Szabó Loránd:
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a dél-dunántúli uniós pályázati ügyekben, három személyt – köztük Szabó Lorándot, Dombóvár volt szocialista polgármesterét – gyanúsítanak különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésével.

Szabó Zoltán:
Szabó Zoltán volt MSZP képviselőt a Hunvald perben felbújtóként elkövetett hivatali visszaélésért és hűtlen kezelésért hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Többmilliós mobiltelefon-számlák és kerékbilincs levetetése miatt került a vádlottak padjára

Szarvas Attila:
Az MSZP által támogatott mezőkovácsházai polgármestert jogerősen egy év szabadságvesztésre ítélte a Békés Megyei Bíróság - egyebek mellett - gazdasági előny jogosulatlan felhasználása és folytatólagosan elkövetett társadalombiztosítási csalás bűntette miatt. A volt polgármestert egyébként korábban magánokirat-hamisítás miatt a Nógrád Megyei Bíróság feltételesen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte

Tocsik Márta:
A Legfelsőbb Bíróság három rendbeli magánokirat-hamisításban találta bűnösnek. Emiatt Tocsiknak négyszázezer forint pénzbüntetést kell kifizetnie.

Vadász János:
Lőfegyverrel visszaélés miatt felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi bíróság első fokon Vadász Jánost a Medgyessy-kabinet kormánymegbízottját

Verók István:
A hűtlen kezeléssel gyanúsított szocialista polgármester most is tagad, szerinte a hatodik kerületi ingatlanok eladásánál nem történtek visszaélések. A politikus nem tart attól, hogy az erzsébetvárosi szocialista polgármesterhez, Hunvald Györgyhöz hasonlóan előzetes letartóztatásba kerül.

Walter Dezső:
A Győri Ítélőtábla jogerős ítélete szerint Walter Dezső volt soproni szocialista polgármester jó erkölcsbe ütköző szerződést kötött saját családi vállalkozásával, ami törvénytelen. Ezért a Soprontól elprivatizált, több mint egyhektáros belterületi telekről kötött szerződés semmis, s a közvagyonból kikerült ingatlan tulajdonjoga visszaszáll a városra.

Weiszenberger László:
A szegedi ítélőtábla a volt kiskunhalasi MSZP-s önkormányzati képviselőt másodfokon két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta,
A fiatalember ellen hivatalos személy által elkövetett vesztegetés miatt folyt eljárás, mert az ügyészség szerint kistérségi megbízottként csúszópénzt kért és kapott egy vállalkozótól, hogy közbenjárjon pályázata sikeres elbírálásáért. A vádat egy titokban rögzített videofelvétel is alátámasztotta.

Wieszt János
Az ügyészség indítványozza Wieszt János előzetes letartóztatásának elrendelését hivatalos személy által elkövetett vesztegetés gyanúja miatt. A XI. kerületi szocialista képviselő kedden a lakásán és más ingatlanban tartott házkutatás

Zuschlag János:
1. rendű vádlott: Zuschlag János korábban az MSZP országgyűlési képviselője, az Ifjú Szocialisták Mozgalom ügyvezető elnöke, a Bács-Kiskun megyei MSZP ügyvezető elnöke, kiskunhalasi önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja. Első fokon 8,5 év börtönbüntetésre ítélték bűnszervezetben elkövetett csalás miatt.

2012. március 9., 16:22 Sándor Vilmos

Ahhoz képest nagyon furcsa, hogy az angolok a XIX. század legnagyobb emberének választották!
Hány év rablókapitalizmus kell nálunk, hogy a zemberek rádöbbenjenek, a s...-nyalásnak is van határa?
...és még hány év, hogy a zorbán-féle rablódiktátorokat a kezdet kezdetétől elküldjék a francba?
Azt hiszik, magától elmúlik, mint a nátha?
Tenni kell ellene, hogy elmúljon, amíg nem késő!

2012. március 8., 22:36 zemberek zembere

Politikai Gazdaságtan...bővített újratermelés.... meg a többi baromság.
Matolcsy Kancsal Matyi is ezt tanulta és most is ezt nyomja.
Zorbán és bajtársai meg a szocialista büntető jogot tanulták, hát mik ezek, ha nem MSZMP-s köcsögök?!
Marx, a nagytőkés meg látta őket, Lenin meg azt üzente nekik: tanulni..tanulni...tanulni...

2012. március 8., 22:14 Mage Andy

Tulajdonképpen csak a tanuk eltüntetése zajlik. A szobor még emlékszik talán arra, hogy volt ott egy Matolcsy nevű kisztag-diák az egyetemen.
Lehet, hogy nem is elköltöztetni akarják, hanem erre emlékezve maga a szobor kérte az áthelyezést. Szégyenében.

További 9 hozzászólás megtekintése »
Véleménye van? Ossza meg velünk!


Már kínos a Közgáznak? Vihetik a Marx-szobrot is




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X