Staudt Gábor képviselő keddi sajtótájékoztatóján jelezte, hogy frakciója eljuttatta az új Btk.-val kapcsolatos javaslatait az illetékes tárcához. A Jobbik szerint egy büntető törvénykönyvnek alapvetően a közbiztonságot és az államba vetett hitet kellene visszaállítania és a fenntartania, jelenleg viszont "a politikusbűnözés, a gazdasági bűnözés és a cigánybűnözés az, ami a leginkább fájdalmasan érinti az embereket és az országot tulajdonképpen olyan helyzetbe juttatta, amilyenben van" - jelentette ki a képviselő.Staudt GáborMTI / Soós LajosSzavai szerint pártja akár kétszeres büntetési tétel kiszabásával és a feltételes szabadlábra bocsátás kizárásával szankcionálná, ha valaki közszereplőként, például politikusként követ el bűncselekményt. Szeretnék, ha a jövőben vesztegetés esetén nem azt büntetnék meg, aki "kiszolgáltatott, vesztegető félként" feljelenti a tőle pénzt kérő köztisztviselőt vagy politikust - tette hozzá.Staudt Gábor abszurdnak nevezte, hogy a Btk. nem szankcionálja a parlamenti bizottság előtt való megjelenés elmulasztását és hiányolta a hazaárulás tényállásának felfrissítését. A gazdasági bűncselekmények közül kiemelte a fogyasztóvédelmi ügyeket és azt mondta, hogy a Jobbik akár az anyacégeket is szankcionálná a leányvállalatok által elkövetett bűncselekményekért.A vagyoni bűncselekményekre áttérve bírálta, hogy a korrupcióhoz köthető esetekben sokszor nem térül meg az okozott kár, illetve "elterjedt az a mentalitás, hogy minél többet érdemes lopni, hiszen néhány év letöltése után, néhány milliárddal a zsebben tiszta emberként lehet kijönni".A Jobbik kötelezővé tenné a börtönökben a munkát és szankcionálná annak visszautasítását. A büntethetőség korhatárát 12 évre csökkentenék - sorolta Staudt Gábor, jelezve: elvárták volna a valódi önvédelem megteremtését és azt, hogy a halálbüntetés visszaállításáról legalább egy társadalmi vitát indítsanak el.Kritikáját azzal zárta, hogy a jogalkotók szerinte nem gondolták végig megfelelően az új Btk.-t, mert ha egy átfogó kódexet szerettek volna létrehozni, akkor abba bele kellett volna foglalni a közelmúltban elfogadott, büntetőjogi szabályokat megállapító törvényeket. Példaként említette a jogi személyekkel szemben alkalmazható intézkedéseket, illetve az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségét szabályozó törvényt. A Btk. ismerete alapján egy állampolgár sem lehet biztos abban, hogy a jövőben nem fog büntetőjogi következmények elé nézni, ez pedig sérti a jogbiztonság elvét - értékelte a politikus.
Nem elégedett a Jobbik az új Btk-val
A Jobbik szerint csalódás az új büntető törvénykönyv (Btk.) koncepciója, a tervezetet az ellenzéki párt a jelenlegi jogszabály "toldozgatásának-foldozgatásának" tartja.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.
Segített legyőzni az őszi letargiát John Malkovich és Sam Rockwell könnyes-véres CIA-kabaréja
A Fehér Ház tagadja, hogy Trump két kulcsminisztere távozna a kormányzatból
Kegyelmet adott a halálsoron mindenkinek a leköszönő kaliforniai kormányzó
Vidéki prókátor a Lezsák-hibáról: Akinek rinocéroszbőre van, annak ne legyen mimózalelke
Toroczkai László: „Kádár János történelmi személy, államférfi volt”
Forsthoffer Ágnes kitiltotta Pócs Jánost az Országgyűlésből három ülésnapra
Vidnyánszky: Minden nap úgy megyek be, hogy lehet, hogy az az utolsó napom
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Először bizonyították: a folyamatos vércukormérés csökkentheti a cukorbetegek halálozási kockázatát
Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul
Összesen 1,7 millió magyart fenyegetett 2025-ben a szegénység.