Bejelentkezés  

Gyurcsány: "Orbán nyomorultak százezreit teremti meg"

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: március 15.; DK; Demokratikus Koalíció (DK);

Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédében többek között azt mondta: Orbán kormányával nem az a baj, hogy időnként téved, hanem az, hogy "elveszi a harmadik köztársaságot". "Orbán alkotmányos puccsal hajtja végre az ellenforradalmat. A centrális erőtér politikájának mindenkinek ellent kell állnia" - mondta a volt kormányfő, a DK elnöke.

Fotó:

"Petőfi Sándor megvetné Orbán Viktort, mert amiben ők hittek, abban Orbán nem hitt" - mondta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció megemlékezésén az Egyetem téren, ahol pár százan gyűltek össze. "Amit Orbán csinál, az '48-hoz képest ellenforradalom" - tette hozzá a pártelnök. Gyurcsány azt is mondta: "ezért öltöztem részben feketébe".

"'48 meghozta a sajtó szabadságát, Orbán meghozta a sajtó cenzúráját. '48 több szabadságot hozott a szegényeknek, Orbán Viktor a nyomorultak százezreit teremti meg" - jelentette ki a volt miniszterelnök. "Orbán ellopta, megtagadta '48-at. Mindent elmondtunk már Orbán kormányáról, elemezhetünk még egy picikét, de azzal nem leszünk beljebb, mert ezeket az urakat és hölgyeket ez már nem hatja meg" - fogalmazott Gyurcsány.

"Orbánnak azzal volt baja, hogy nem ő volt a diktátor"

Szerinte Orbán kormányával nem az a baj, hogy időnként téved, hanem az, hogy "elveszi a harmadik köztársaságot". "Orbán alkotmányos puccsal hajtja végre az ellenforradalmat. A centrális erőtér politikájának mindenkinek ellent kell állnia" - mondta Gyurcsány. "Orbánnak '89-ben nem a diktatúrával volt baja, hanem azzal, hogy nem ő volt a diktátor" - fejtette ki.

Elmondta: a Szabadság és Reform Intézet nemrég beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy mondja ki, hogy Orbán hatalma illegitim, az AB azonban elutasította őket. Panasszal éltek ez ellen és most Gyurcsány felszólította az AB-t, hogy vizsgálja meg érdemben a panaszt és a beadványt 30 napon belül, mert ha nem, alkotmányos blokád alá fogják vonni az AB-t.

"Orbán a szolnoki fiúkkal, Nyergessel, Simicskával épít egy másik világot"

"Magyarországon nem Fidesz-kormány van, hanem Orbán a szolnoki fiúkkal, Nyergessel, Simicskával épít egy másik világot" - mondta a DK elnöke. "Az elmúlt 20 évben sokszor találkoztunk politikai korrupcióval, most viszont ez már a hatalomgyakorlás közvetlen forrása lett" - folytatta. Azt javasolta, hogy "alakítsuk meg a 'tiszta kezek bizottságát'" és "leplezzük le a politikai korrupciót".

"Ez az ország hatodik éve, hogy egyre nehezebb az élet, miközben egyeseknek egyre nehezebb, másoknak privilégiumok segítségével könnyebb" - mondta, hosszan kritizálva az egyházi személyek kiváltságait, felszólítva őket, hogy mondjanak le ezekről.

Arra reagálva, hogy nem engedik a Demokratikus Koalíciót, hogy frakciót alakítsanak, Gyurcsány egy kérdéssel reagált: "hát úgy nézek én ki, mint akitől félni kell?" "És úgy néz ki Molnár Csaba, mint akitől félni kell? Legfeljebb a Vadai Ági, de őt majd mi kezeljük" - tette hozzá. Kijelentette: a magyar parlament tavaly ősszel megígérte, hogy "ez a 10 ember hat hónap múlva frakciót alakíthat, ezért a magyar parlament szembeköpi magát", ha nem engedik őket frakciót alakítani.

Az összegyűltek a beszéd után átmentek a Szabad sajtó útjára, ahol háromkor a Milla tüntetése kezdődik.

Hirdetés
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X