Orbán válaszolt az akadékoskodó Batthyány Körnek

Orbán Viktor szerint a kormány határozottan meg kívánja akadályozni, hogy az állami földek bérlését kizárólag a földalapú támogatások megszerzése motiválja. A Professzorok Batthyány Köre csütörtöki közleményében a családi gazdaságok fejlődése mellett állt ki, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatai révén meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott.

  • MTI MTI
Orbán válaszolt az akadékoskodó Batthyány Körnek

A miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének írt, az MTI-nek pénteken eljuttatott levelében hangsúlyozza, hogy egyetértenek azzal, hogy az állatállomány növelésének célja és a birtokszempontok egyszerre nehezen érvényesíthetőek, "nekünk ezt a nehéz feladatot kell megoldanunk".

Lovas Rezsőnek, a kör elnökének címzett levelében Orbán Viktor hangsúlyozza, hogy a kereszténydemokrata-polgári politikai világ mindig is nagyra értékelte a kör munkáját. Nagyra értékelte azt a segítséget, amit a választást megelőző nehéz ellenzéki években kaphatott. "Az Önök által készített Szent István-terv meggyőződésem szerint a később megírandó politikatörténeti munkákban kiemelt helyen szerepel majd" - fogalmazott a miniszterelnök.

Mint írja, a közvélemény érdeklődésére tekintettel megvizsgáltatta a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatait. Megállapítható, hogy a földterületek helyben lakó gazdáknak, elsősorban kis- és középbirtokosoknak jutottak. Megállapítható továbbá, hogy helyes volt az a kormányzati döntés, amely a pályázati versenyből kizárta a bérletidíj-versenyt, mert az a tőkefölénnyel rendelkezőknek nyitott volna teret.

"A kemény és egyértelmű kritérium kizárása azonban magával hozta - ahogy Önök fogalmaznak - a puhább, vagyis a szakmai kritériumok térnyerését. Tekintettel a kereszténydemokrata-polgári kormány által támogatni kívánt kis- és középbirtokos réteg tőkeszegény helyzetére, hacsak bevethető javaslatot nem kapunk, nem tudunk változtatni a bírálati szempontokon és módszereken. Minden tiszteletünk mellett engedjék meg, hogy vitatkozzunk azzal az állítással, miszerint az állattartás megkövetelése a tőkeerős birtokosoknak adna előnyt. Ugyanis mindenki számára elérhetővé tettük azokat a pénzügyi hitelkonstrukciókat, amelyek a mezőgazdasággal foglalkozók számára lehetővé teszik az állatállomány beállítását" - fogalmaz a miniszterelnök.

Orbán Viktor arra kérte a Professzorok Batthyány Körét, hogy vegyen részt a hamarosan elkészülő új földtörvény társadalmi vitájában, amely törvénytől azt remélik, hogy a XXI. századi Magyarország birtokpolitikájának biztos alapjait veti meg.

A Professzorok Batthyány Köre csütörtöki közleményében a családi gazdaságok fejlődése mellett állt ki, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatai révén meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott. A magyar mezőgazdaság akkor fejlődik egészségesen, ha a családi gazdaságok is fejlődésnek indulnak, ezek teszik ugyanis leginkább lehetővé a táj sajátságainak megfelelő, környezetkímélő gazdálkodást, és használják ki a legjobban a falusi munkaerőt, valamint az EU-tól kapott támogatást - szögezi le a közleményben a szervezet.

Szerintük ezt a megállapítást támasztja alá a 2005-ben megjelent Szent István-terv, ezt tükrözi a kormányprogram és a földről szóló, 2010-ben született két törvény is. A Professzorok Batthyány Köre arra is felhívja a figyelmet, hogy az európai agrármodell és gyakorlat alapját is a gazdálkodó családok és nem a tőkés társaságok adják. Mint írják, ezek az elvek a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatai révén válhatnak gyakorlattá, ugyanakkor a 2011-ben meghirdetett pályázat 2012-ben megszületett eredménye "rácáfol a várt eredményre". Felhívják a figyelmet arra, hogy az eredmény alakulását nagyban befolyásolják a pályázati feltételek és a bírálati módszerek. Mint írják, a helyben lakás kívánalma könnyen kijátszható volt, a bírálati kritériumok egy részének puhasága a befolyásos pályázóknak kedvezett, az állattartás megkövetelése pedig ugyancsak a tőkeerős birtokosoknak adott előnyt.

A Professzorok Batthyány Köre szerint a "nemzeti közép kormánya" azzal tudna ígéreteihez visszatérni, ha a földalap még meglévő földjének bérletét olyan feltételekkel pályáztatná meg, melyek nem okoznak hátrányt a tőkeszegény gazdáknak.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.