A húszperces, orkánerejű széllel kísért esőben lehulló diónyi, kisebb almányi nagyságú jégdarabok 300-350 ingatlant rongáltak meg. Az épületek többségének a teteje sérült meg, főleg a palával borítottak töredeztek szét. Az elsődleges számítások szerint 12 ezer négyzetméternyi tetőt kell kijavítani, ennek költsége több mint 110 millió forint - jellemezte a károk nagyságát az elöljáró.Tájékoztatása szerint az elmúlt héten sikerült a tető nélkül maradt vagy megtépázott tetejű házak közül csaknem százat műanyag fóliával bevonniuk a Szolnok és a Heves megyei tűzoltóknak. A törmelékek elszállításában, a porták és az utcák takarításában 32, polgári védelmi munkára berendelt helyi lakos segédkezett. Külön ügyeltek a környezetre veszélyes palacserepek összegyűjtésére, amelyeket egy kecskeméti szakcég szállított el Abádszalókról - jegyezte meg a polgármester.A kisvárosba, ahol a hétvégi eső miatt a megsérült tetejű házak egy része beázott, már több cserépszállítmány érkezett magánadományként, ezeket rászorultság alapján osztják ki a károsultak között. Árvai Ferenc, a Katolikus Karitász egri igazgatója elmondta: már két nappal a vihar után a településen voltak, és a Magyar Máltai Szeretet Szolgálattal azoknak a kisnyugdíjasoknak, egyedülállóknak és többgyermekeseknek adnak segítséget, akiknek a háza nagyon megrongálódott, és nincs lakásbiztosításuk. A segítség ingyenes építőanyagot és kivitelező biztosítását jelenti - tette hozzá.
Abádszalókon jótékonysági szervezetek is segítenek a vihar utáni helyreállításban
A Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a helyi városüzemeltetés szakembergárdájának közreműködésével folyik Abádszalókon a településre július 9-én lecsapott, jégesővel kísért viharban megsérült épületek helyreállítása - közölte Kovács Mihály (Összefogás Abádszalókért Egyesület) polgármester szerdán.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Krakkói lövöldözés: nincs magyar áldozat, újabb részletek derültek ki az ámokfutásról
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók Krakkóból
Vadkan grasszál a pesti rakparton
Gáspár Virág: Nem engedtek be minket egy pesti szórakozóhelyre, mert romák vagyunk
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.