„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Facebookon írt üzenetet nagynénjének a Máltán vasárnap eltűnt magyar lány – olvasható a Blikk pénteki számában.
Életjelt adott magáról Révész Ágnes, a Máltán eltűnt magyar lány – írja a Blikk. "A Facebookon üzent a húgomnak, hogy nem akar visszamenni, de hazamenni sem: hagyják őt békén, jól érzi magát ott, ahol most van" – mondta a lapnak a lány édesanyja.
A nő szerint azonban a lányára ez a viselkedés nem jellemző, önszántából nem írhatott ilyet, mert anyja sohasem korlátozta semmiben, így most is beleegyezett volna, hogy máshol éljen. A lap segítséget kínált fel a nőnek, hogy kiutazzon Máltára és első kézből értesülhessen a fejleményekről.
A rokonaival március óta Máltán élő 18 éves magyar lány eltűnését hétfőn jelentették be a hatóságoknak. Révész Ágnest vasárnap látták utoljára Qawra városban.
A hatóságok a héten Paceville város Villa Rosa-völgy nevű részén fiatal nő holttestére bukkantak, ám az test állapota alapján feltételezhetően azé az orosz lányé, aki még a magyar lány előtt napokkal tűnt el a szigetországban. A nő egyébként koponyatörést szenvedett, és a rendőrség feltételezi, hogy leesett valahonnan, vagy esetleg elütötte egy autó.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.