A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az összesen 252 kilométer hosszú fővonal tervezését a beruházó NIF Zrt. négy szakaszra osztotta.Az engedélyezési tervek elkészültek, a környezetvédelmi engedély megszerzése érdekében a környezeti hatástanulmányt a NIF benyújtotta. A közlemény szerint a létesítési engedély megszerzése 2013 végére várható.A 2014-2020 közötti időszakban - ha az uniós források lehetővé teszik - a beruházás először a budapesti elővárosi forgalomban is jelentős szerepet játszó Rákos-Hatvan szakaszon indulhat el - közölte a NIF.
2014-től indulhat a miskolci vasútvonal felújítása
Folyik a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vasúti fővonal fejlesztésének előkészítése, ami az engedélyezési tervek elkészítését és a létesítési engedély megszerzését jelenti. A felújítás a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban kezdődhet el.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.