A Nyíregyházát az ukrajnai Beregszásszal összekötő főút Apagy és Napkor közötti szakaszán ütköztek az autók, s az egyik egy fának csapódott. A balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője. Takács Mária azt is megjegyezte: a helyszínre riasztott két nyíregyházi tűzoltóegység a rendőrségi vizsgálat befejezése után feszítő-vágó eszközökkel emeli majd ki az elhunytat az összeroncsolódott gépkocsiból.
Halál a szabolcsi 41-es főúton
Egy ember meghalt a 41-es számú főút Apagy és Napkor közötti szakaszán, amikor két személygépkocsi ütközött szombat reggel, az utat lezárták - jelentette az MTI.
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.