szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarországról nem kerülhettek fegyverek Törökországon keresztül Szíriába - közölte a Külügyminisztérium (KüM) és a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden.

Magyarország a szíriai válsággal kapcsolatban határozottan kiáll minden fórumon az erőszak mielőbbi beszüntetése mellett és támogatja az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottjának, Lahdar Brahiminek a tevékenységét, amelynek célja a vérontás megállítása és a békés rendezés elérése Szíriában - közölte a két minisztérium.   

"Aggasztónak tartjuk, hogy ha nem sikerül megakadályozni a konfliktus elmélyülését, akkor az a szomszédos országok, az egész térség stabilitását is veszélyeztetheti" - tették hozzá.

A két tárca az MSZP keddi közleményére reagált. Iváncsik Imre, a parlament honvédelmi bizottságának szocialista alelnöke abban azt írta, a Rosszija 24 orosz állami hírtelevízióból "megdöbbenéssel értesültek" arról, hogy magyar cégek is érintettek lehetnek a szír ellenzék felfegyverzésében.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió hétfői riportjában egy egyiptomi üzletember állítása szerint bolgár és magyar cégek török vállalatoknak adnak el fegyvereket, amelyeket azok egyebek mellett a szíriai ellenzéki hadseregnek továbbítanak.

A honvédelmi tárca szerint az utóbbi két évben Magyarországról Törökországba egyetlen alkalommal exportáltak engedéllyel fegyvert, akkor vadászfegyvereket küldtek vissza a garanciális javításuk után.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!