Felfüggesztett börtönt kapott két korrupt rendőr

Jogerősen másfél, illetve két esztendei - három, illetve négy évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön meghozott, jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla azokat az exrendőröket, akik egy közúti ellenőrzés alkalmával pénzt fogadtak el egy kamionostól.

  • MTI

Az ítélőtábla ezzel - apróbb, az ügy érdemét nem érintő módosításokkal - helybenhagyta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság döntését, amely ellen az ügyész hosszabb, letöltendő büntetést kérve, az egyik vádlott védője pedig enyhítésért fellebbezett.A bíróság álláspontja szerint alapos és szabályos elsőfokú eljárás után született meg az az ítélet, amely bizonyítottnak látta, hogy az egyik rendőr átvette a nyergesvontató iratait tartalmazó mappát a sofőrtől, s amikor visszaadta, már nem volt benne az oda helyezett nyolcvan euró, így megvalósult a vesztegetés.Ugyanakkor arra sem látott okot az ítélőtábla tanácsa, hogy közokirat-hamisításban mondja ki bűnösnek az e vádpont alól első fokon felmentett exrendőröket; az indokolás szerint nem bizonyítható, hogy a hanyagságon kívül más is szerepet játszott volna abban, hogy a konvojban haladó három jármű megállítási helyeként három eltérő pontot jelölnek meg. A bírói indokolás szerint a szolgálat végén, a rendőrségi informatikai rendszerbe az adatokat betáplálva ezt a hibát orvosolhatták volna a járőrök, addigra azonban már őrizetbe vették őket az egyik kamionos bejelentése alapján.A bíróság egyben elutasította a másodrendű vádlott védekezését, amely szerint ő nem tudta, hogy pénz van a dossziéban; az indokolás szerint ez nem életszerű, miután társa jelezte, megosztja vele a summát.

Hozzászólások