Eltűnt az Alaptörvény asztala Debrecenben

Mára eltávolították a debreceni városházán a Alaptörvény asztalát, bár a felállításáról rendelkező államtitkári intézkedés még érvényben van - írta a Népszabadság.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltűnt az Alaptörvény asztala Debrecenben

A debreceni polgármesteri hivatal Új városháza elnevezésű tömbjéből eltűnt az Alaptörvény asztala, holott tavaly szeptembertől az előírásoknak megfelelően felállították a városháza földszintjén és egy dolgozót is odaültettek mögéje - írta a Népszabadság.

Az Alaptörvény asztala hónapokig funkcionált, ám hetekkel ezelőtt eltávolították, bár az asztalra vonatkozó államtitkári rendelkezés még érvényben van. Az új városházán a lap érdeklődésére nem tudták megmondani, hogy az asztal hol található és arra sem tudták a választ, hogy pontosan mikor vitték el.

A Népszabadság szerint az Alaptörvény asztalának felállításáról rendelkező Szabó Erika államtitkár arra vonatkozóan nem tett közzé utasítást, hogy az önkormányzatok meddig kötelesek az asztalt biztosítani, ezért Debrecenben úgy gondolták, ha nincs rá igény, megszüntetik.

A lapnál úgy tudják, hogy habár Debrecenben eleinte volt érdeklődés az asztal iránt, idén év elején szinte már senki nem ment oda az asztalhoz. Valószínűleg ezért döntöttek úgy, hogy az asztalt eltávolítják, annak ellenére, hogy Szabó Erika államtitkár nem vonta vissza a szolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseit.

A városházán a Népszabadságnak későbbre ígértek tájékoztatást az asztal sorsáról.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.