Közleményükben azt írták: az átutalt támogatás segíti az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működését. A frakciószövetség emlékeztetett arra, hogy még nyár végén terjesztették a képviselő-testület elé azt a határozati javaslatot, amelyben az önhiki-keretből kért a város támogatást. A tárgyalásokat Völner Pál választókerületi elnök kezdeményezte, és ennek eredményeképpen százmillió forint már megérkezett Esztergom számlájára.A Fidesz-KDNP képviselői bíznak abban, hogy a jövőbeni állami hitelátvállalással, amely mintegy 9 milliárd forint segítséget nyújthat a városnak, helyreáll Esztergom gazdasági helyzete.Tétényi Éva független polgármester elmondta: iparűzési adóból 228 millió forint folyt be a város költségvetésébe, és az államtól kapott 100 millió forint megérkezése után is még 300 milliós a hiány a számlán. Így egyes kötelezően ellátandó önkormányzati feladatokra, mint amilyen a közvilágítás és a hóeltakarítás is, nincs fedezet - tette hozzá.Tétényi Éva október elején jelentette be, hogy az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelenné vált. Október végén Völner Pál, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke azt vetítette előre, hogy a város 23-24 milliárdos adósságából 9-10 milliárd forint állami átvállalással helyreállhat a város likviditása.
Esztergom százmilliót kapott az államtól
Százmillió forint támogatást utalt át az állam Esztergom számlájára az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (önhiki) önkormányzatok keretéből - tájékoztatott a város Fidesz-KDNP-frakciója csütörtökön.
Levélben kért bocsánatot Magyar Pétertől a férfi, aki borral öntötte le Szekszárdon
Magyar Péter és Nagy Ervin úgy érzik, a Tisza Ricsi nevű furgonjának a Közlekedési Múzeumban a helye
Saját szüleit és húgát is meggyilkolta a krakkói terrorista
Nincs magyar áldozat
Terrorcselekménynek minősítették a krakkói lövöldözést
Gyanútlan sétálgatás, majd fegyverropogás, pánik és menekülés – újabb videók Krakkóból
Vadkan grasszál a pesti rakparton
Gáspár Virág: Nem engedtek be minket egy pesti szórakozóhelyre, mert romák vagyunk
Elvált, kétgyerekes és magasan képzett Marokkó első női kormányfője
„Tesókát megtaláltuk” – Szijjártó Péter előkerült, Dubajban tölti az időt
Egy magyar youtuber posztolt róla.