szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fidesz egyik hátországának tekintett, milliárdos állami közbeszerzéseket nyerő Nézőpont Intézet tulajdonában álló cég nyerte a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete átltal a rádiós hallgatottsági kutatásra kiírt tendert - írta a Kreatív.hu.

A szakmai szervezet tagjai tartózkodás nélkül, nyílt szavazással döntöttek arról, hogy 2013-tól a TNS Hoffmann és a Mediameter konzorciuma nyert a pályázatra meghívott négy szereplő közül. A portál emlékeztet arra, hogy utóbbi cég a Fidesz egyik hátországának tekintett, milliárdos állami közbeszerzéseket nyerő Nézőpont Intézet tulajdonában áll, idén év elején alapították - erről elsőként a HVG számolt be.

A tenderen induló három nemzetközi cég eddig is érdekelt volt a rádiós kutatási piacon: ezek közül kettő – a GfK és az Ipsos, eddig folyó kutatás készítői, amelyek a tenderen immár önállóan indultak el – őket ütötte ki a TNS Hoffmann és a Mediameter konzorciuma - írja a lap.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!