A közlemény szerint a kodifikációs munkacsoport 2012 decemberében már elkészített egy normaszöveg-javaslatot, de a civilek képviselői jelezték, hogy egy alkalommal szeretnének még egyeztetni a törvénymódosítás beterjesztése előtt. Így a tervezet a civil szervezetekkel hamarosan létrejövő egyeztetés után kerülhet a kormány elé - fűzték hozzá.Emlékeztettek arra, hogy 2012 végén jelentős előrelépés történt a kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépés érdekében, azzal, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kezdeményezésére létrejött a munkacsoport. A csoportban a közlemény szerint három tárca - Emmi, Belügyminisztérium, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium -, az Országos Bírósági Hivatal, a Legfőbb Ügyészség, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a témához kapcsolódó népi kezdeményezést elindító Halász Pálma által felkért civil szervezetek képviselői dolgoznak együtt.A párkapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport tavaly szeptemberben alakult meg. Balog Zoltán miniszter a testület alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, széles társadalmi vita után decemberre elkészülhet az áldozatok érdekét szolgáló törvényjavaslat. Az önálló büntetőjogi tényállás meghatározásával kapcsolatban Balog Zoltán akkor jelezte, egyelőre még nem dőlt el, hogy a kifejezés "családon belüli", "kapcsolati", "együtt élők közötti, vagy - angolból átvéve - "otthoni" erőszak legyen. Az Élet-Érték Alapítvány tavaly májusra csaknem 103 ezer aláírást, a szükségesnek a dupláját gyűjtötte össze két hónap alatt azért, hogy a parlament önálló törvényi tényállásban büntesse a családon belüli erőszakot. A civilek azt akarták elérni, hogy az Országgyűlés tűzze napirendre a kérdést, és a jövőben a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállásként szerepeljen a büntető törvénykönyvben.
Elkészült a családon belüli erőszak elleni törvényszöveg
Elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport; a dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Benkő Péter neve is szerepel az ügynökhálózat nyilvántartásában
Az adatokból nem derül ki, hogy Benkő adott-e le jelentéseket az állambiztonságnak, csak az a biztos, hogy tagja volt a hálózatnak.
Gáti Oszkár: Úgy mutatkoztak be, hogy rendőrök, és a barátom büntetőügyében keresnek
Bombameglepetés: emberhátrányban győzött 2–0-ra a Fradi a San Siróban
Tóta W. Árpád: Másfél évtizedig fojtogatták Magyarországot, ideje, hogy feloldódjanak a közös hahotában
Akár a börtönbe is bemegy a bizottság Matolcsyért
Videóriport a parlamentből.