szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak", ezért most Mesterházy Attila bocsánatot kért.

Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége.

Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ adtak".

Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.

A célok között a határon túl magyarság céljainak a támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is megemlítette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti. Hozzátette, a határon túli magyar szervezetek támogatása és a jószomszédi viszony között meg kell találni a helyes egyensúlyt. 

Az MSZP elnöke a program néhány pontját külön is kiemelte. Hosszútávú Kárpát-medencei stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Emellett újraindítanák és a többi szomszédos országra is kiterjesztenék a közös kormányülések gyakorlatát, támogatnák a határon túli oktatást, kultúrát, örökségvédelmet, pályázati alapokra helyeznék a támogatási rendszert, a döntéshozatalba pedig bevonnák a határon túli szervezeteket. 

Az MTI kérdésére, hogy Magyarország határain belül tarthatók-e a magyar politikai csatározások, amikor a határon túli magyarok jelentős hányada magyarországi választójoggal rendelkezik, Mesterházy Attila kételyeit fogalmazta meg. Hozzátette, csak az MSZP politikájáért vállalhat felelősséget, az MSZP pedig arra fog törekedni, hogy a politikai csatározások a határon belül maradjanak. 

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!