Párttá alakult az Együtt 2014, szövetségre lép a PM-mel

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Bajnai Gordon; szolidaritás; Kónya Péter; Magyar Szolidaritás Mozgalom; Párbeszéd Magyarországért; Együtt-PM;

Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség – közölte Facebook-oldalán az Együtt 2014. Az új párt az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal fog közösen miniszterelnök-jelöltet, listát és egyéni képviselőket állítani.

A Haza és Haladás Egyesületből, a Milla Egyesületből, valamint a Magyar Szolidaritás Mozgalomból tavaly október 23-án megalakult Együtt 2014 Választói Mozgalom pénteken készült bejelenteni párttá alakulását, a Facebook-oldalán azonban még a sajtótájékoztató előtt közölt egy képet, amelyhez azt írták: "Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség".

Úgy tudjuk, ez valójában azt jelenti, hogy pénteken megszavazták az Együtt 2014 párttá alakulását, ez lett az Együtt 2014 Választói Szövetség, amely azonnal szövetséget is kötött az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal, ezzel létrejön egy pártszövetség.

Fotó:

Az ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatót az Együtt 2014 az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért (PM) párttal közösen tartotta meg, a sajtótájékoztató végén a PM nevében Szabó Tímea, az Együtt 2014 nevében pedig Bajnai Gordon aláírta a szövetségről szóló megállapodást

Bajnai Gordon, az Együtt 2014 társalapítója azt mondta: azért vállalt újra politikai szerepet, mert egy normális országban szeretne élni, ahol a politikusok nem önmagukkal, hanem az ország jövőjével foglalkoznak. "Magyarország ma nem ilyen hely, mert itt még az irodalomból és a színházból is kettő van, egy jobb- és egy baloldali" – mondta Bajnai.

"Orbán Viktor elcsalta a változást" – folytatta a volt miniszterelnök, aki szerint Orbán azzal nyert 2010-ben, hogy változást ígért az embereknek, akik ma ezért becsapva érzik magukat. Bajnai ennak tudta be a kivándorlást is, amely során közel félmillió ember ment külföldre. Orbán szerinte hiába fiatal ember, politikailag nincs senki, aki nála öregebb és fáradtabb lenne.

Bajnai azt mondta, sok szó esik az ellenzéki oldalon az összefogásról, de ez az első konkrét lépés: két szervezet kimondja, hogy együtt kíván indulni, és közösen fog miniszterelnök-jelöltet is állítani. "Csak együtt, egymással összefogva lehet helyreállítani a köztársasásgot, az alkotmányos kultúrát, és jó kormányzással megújítani Magyarországot. A szövetség a biztosítéka annak, hogy Magyarországot megváltoztassák. Aki azt akarja, hogy 2014 után véget érjen Orbán uralkodása, az szavazzon ránk!" – mondta Bajnai.

A pártalapítás csak eszköz

"A szövetség nyitott balra és jobbra is, vár mindenkit, de nem vár senkire" – mondta Bajnai, aki szerint a választókat, és nem a pártokat szólítják meg. "A közös ellenfél beazonosítása nem lehet felmentés semmilyen hibára" – fogalmazott Bajnai, aki megismételte, hogy nem csak kormányt, korszakot is akarnak váltani. A 2014-es választásokig olyan erőssé akarják tenni a szövetséget, hogy ne kelljen elvtelen kompromisszumokat kötni – tette hozzá.

Bajnai bejelentette, a következő hónapokban országjárásba kezdenek, mert mindenkinek el akarják vinni a "remény üzenetét". A szövetség nem fogja engedni, hogy bárki és bármi eltérítse a céljától. "Az Orbán–Simicska-korszak lezárása csak eszköz, a cél a normális, élhető Magyarország felépítése" – mondta.

Juhész, Bajnai, Kónya az Együtt 2014 megalakulásakor

Fotó:

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke bejelentette azt is: a három alapító szervezet stratégiai megállapodást kötött a frissen megalapított párttal. A pártalapítás csak eszköz, ami segíti a céljaik elérését, vagyis egy fegyver, amivel  "pörölyként fogják elsöpörni Orbán Viktor önkényuralmát".

Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke arról beszélt, hogy korábban mindig civilként működött, távolságot tartott a pártoktól, de megváltozott a helyzet: nem belép egy pártba, hanem alapít egyet. Juhász szerint a jelenlegi hatalom cinikus, csak a saját érdekeit tartja szem előtt, elszívja a levegőt az emberek elől, ezért kell politikai párttá szerveződniük, és partnereket keresni a kormány leváltásához.

Leszámolnának a szekértáborokkal, de fő a koalíció

Jávor Benedek, a PM társelnöke szerint azért léptek ki az LMP-ből és alapítottak új pártot, mert úgy látták, így lehetnek leginkább az ország hasznára. A jelenlegi kormány 2014 utáni hatalmon maradása történelmi tévútra vinné az országot, orosz típusú rendszer jönne létre – mondta Jávor, aki szerint a társadalom peremén élők sem bírnak ki még négy év Fidesz-kormányzást.

"Az Együtt 2014–PM pártszövetség egy különleges helyzetre adott kölönleges válasz" – mondta Jávor, aki szerint a hatalom a választói rendszer manipulálásától sem riad vissza. A szövetség szerinte az együttműködés kultúrájára épül, és olyan embereket egyesít, akik már bebizonyították jószándékukat és hozzáértésüket. Az MSZP-re célozva ugyanakkor úgy fogalmazott, nem lehet restaurálni a 2010 előtti viszonyokat sem, hiszen ekkor kezdődtek meg azok a folyamatok, amik a Fidesz győzelméhez vezettek. Jávor ígérete szerint meg fogják akadályozni a 2010 előtti szekértábor-logika újjáéledését is.

Az MSZP-vel történő esetleges együttműködést firtató kérdésre Bajnai azt mondta: a Fidesz olyan választójogi rendszert erőszakol rá Magyarországra, ami arra kényszeríti az ellenzéket, hogy még a választások előtt kössenek koalíciót. Szerinte jelenleg minden más érdeket megelőz az, hogy legyen kormányváltás, majd rezsimváltás, végül pedig korszakváltás.

Együtt 2014 Választói Szövetség Párbeszéd Magyarországért

Jávor konkrét választási ígéreteket is megfogalmazott, többek közt garantált minimáljövedelmet a mélyszegénység felszámolására, illetve a megújuló energiák kiemelt támogatását az új atomerőmű építése helyett.

Kérdésre válaszolva Jávor azt mondta: a szövetség a 2014-es választásokra szól, és a választási rendszer miatt szükséges az együttműködés, ezért közös listát és közös egyéni jelölteket állítanak. Együtt 2014 Választói Szövetség a párt hivatalos neve, harmincan alapították meg péntek délelőtt, három társelnöke van: Szigetvári Viktor, Kónya Péter és Juhász Péter. Hamarosan benyújtják a bíróságra a dokumentumokat.

A szövetség neve kiegészül még a Párbeszéd Magyarországgal, és lesz egy szövetségi elnökség, ami a munkát koordinálja, ennek tagja lesz még Jávor Benedek és Szabó Tímea. A választási és kormányzati felkészülést Bajnai Gordon vezeti majd, így lesznek hatan a testületben. Ugyanakkor Bajnai egy kérdésre válszolva azt mondta: még nem időszerű miniszterelnök-jelöltet állítani, mert előbb még munka van, fel kell készülni a választásokra.

Gratulált az MSZP

Közleményben gratulált a Magyar Szocialista Párt nevében Mesterházy Attila az Együtt 2014 párttá alakulásához, sok sikert kívánva "a pártépítéssel járó nehéz feladatokhoz". Az ellenzéki pártvezető az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében azt írta, Magyarország történelmi választásokra készül 2014-ben, ezért a demokratikus ellenzék pártjainak és mozgalmainak többséget kell szerezniük a változás programjához.

"Az országban növekvő elégedetlenséget politikai cselekvéssé kell formálnunk azért, hogy véget vessünk Orbán Viktor hazug, korrupt és dilettáns rendszerének. Ez valamennyi demokratikus ellenzéki párt közös felelőssége" fogalmazott Mesterházy Attila.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X