„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Egy 17 éves fiatalt gyanúsítanak a budapesti Hajógyári-szigetnél vasárnap hajnalban történt életveszélyes bántalmazással – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
A rendőrség egy 17 éves budapesti lakos ellen – szabadlábon hagyása mellett – folytat eljárást életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a police.hu oldalon.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított vasárnap hajnalban a III. kerületi Hajógyári-sziget H-hídjának budai oldalán – szóváltást követően – bántalmazott egy 19 éves fiatalembert, akit ennek következtében életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrség több fiatalt keresett, akik este jelentkeztek a rendőrségen. Elszámoltatásuk során megállapították, hogy a társaság egyik tagja követte el a bűncselekményt. A gyanúsított nem tett vallomást – írta a BRFK.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.