„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az elmúlt napokban több mint 10 százalékkal, 35 600 hektárra csökkent a belvízzel borított terület az Alsó-Tisza vidékén – közölte a regionális vízügyi igazgatóság pénteken.
Az igazgatóság területén egy belvízvédelmi szakaszon harmad-, öt szakaszon másod-, két szakaszon pedig elsőfokú készültség mellett védekeznek.
Az igazgatóság harminc üzemelő szivattyútelepe közül 26 másod-, illetve harmadfokú készültség mellett 24 órás üzemben működik, a berendezések csütörtökön négymillió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. Hét önkormányzatnál folyik belvízi védekezés, Székkutason másod-, a többi településen elsőfokú készültség mellett.
A belvízi védekezésben az igazgatóság csaknem négyszáz munkatársa vett részt.
A Tisza alsó szakaszának vízállását a Közép-Tiszáról érkező árhullám kezdi alakítani, a Körös és Maros hatása egyre csökken.
Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság működési területén 78 kilométeren első, 154 kilométeren másod, 21 kilométeren - a Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni térségében - harmadfokú árvízvédelmi készültség van.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.