Tényleg a Fidesz-alapítvány pénzeli a békemeneteseket

Közzétette gazdálkodási adatainak egy részét a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), amely e szerint 46,5 milliós évi bevételéből 40 milliót a Fidesz pártalapítványtól kapott adományként.

  • hvg.hu hvg.hu
Tényleg a Fidesz-alapítvány pénzeli a békemeneteseket

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) "figyelemmel a Haza és Haladás Egyesület irányunkba megnyilvánuló információ éhségére", a törvényben meghatározott határidőn belül nyilvánosságra hozta számviteli és közhasznúsági jelentéséből a 2012-es évre vonatkozó bevételi adatait - írta csütörtöki közleményében a békemeneteket is rendező szervezet.

A szervezet - amelynek bevétele 46,5 millió forint volt - tavaly a Fidesz pártalapítványától, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványtól 40 millió forint támogatást kért és kapott, amit "a nemzeti érzelmű polgárok összefogásának érdekében használt fel" - írja a közlemény. További bevételeiket a magánszemélyektől kapott támogatások jelentették, a kapott támogatásokkal és adományokkal pedig az alapítvány a jogszabályok előírása szerint elszámolt - tették hozzá.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány vezető tisztségviselőinek nem nyújtott sem pénzbeli, sem természetbeni juttatást.

"Visszautasítjuk a Haza és Haladás Egyesület azon állítását, miszerint a Gyurcsány-Bajnai kormány múltbeli tevékenységéről szóló ismeretterjesztésünkre támogatást kaptunk volna költségvetési szervtől, Fideszől vagy más párttól, alapítványtól vagy külföldi intézménytől. Ez irányú kiadásainkat, mint ahogy azt már többször jeleztük, magánszemélyek és kisvállalkozások segítségével rendeztük" - írták.

Túry Gergely

"Az ismeretterjesztéssel kapcsolatos költségek a fizetési határidők figyelembe vételével a 2013-as számviteli beszámoló részét képezik, amit alapítványunk a törvényi határidő betartásával a megfelelő időben közzé tesz a személyiséghez fűződő jogok védelmét tiszteletben tartva" - írták.

"A lepel lehullt: amit eddig is sejthettünk, immár be is ismerték: a CÖKA valóban a Fidesz által finanszírozott álcivil szervezet" - reagált a bejelentésre a Haza és Haladás Egyesület. "Fellengzős közleményük ellenére azonban nem adtak kielégítő választ arra a kérdésünkre, hogy közpénzből finanszírozták-e háromszázmilliós gyűlöletkampányukat, melynek célja Bajnai Gordon lejáratása volt" - tették hozzá.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.