Nem létezik visszaélésszerű adatkérés - Áderhez fordul az MTE

2013. április 30., kedd, 16:56 • Utolsó frissítés: 2013. április 30., kedd, 16:56
Szerző:


Címkék: ; ;

Az ország polgárainak közvetlen, illetve a sajtón keresztül való tájékozódási lehetőségeit egyaránt szükségtelenül korlátozó, elhibázott lépés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény kedden elfogadott módosítása, közölte a nagyobb internetes lapokat tömörítő Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE).

Az ország polgárainak közvetlen, illetve a sajtón keresztül való tájékozódási lehetőségeit egyaránt szükségtelenül korlátozó, elhibázott lépés az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 30. §-ának április 30-án elfogadott módosítása - írja közleményében az MTE.

A vasárnap egyéni képviselői indítványként benyújtott, és kedden már el is fogadott módosítás szerint a közérdekű adatok megismerése alapjog ugyan, de nem feltétlenül azonos azzal, ahogyan az erre kijelölt állami szervek, a KEHI és az Állami Számvevőszék ellenőrzi a közpénzekkel való gazdálkodást, és a javaslat szerint nem teljesíthető "olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná”. Mint a TASZ jogvédő szervezet rámutatott, az, hogy pontosan melyik igénylés számít ilyennek, nem világos, emiatt önkényes, megfoghatatlan lesz, hogy mire bólintanak rá a közpénzekkel gazdálkodó szereplők. 

Az MTE azt írja, hogy a polgárok közügyekben való részvételének egyik legfontosabb eszköze az információszabadság, vagyis a közérdekű információk megismerésének és nyilvános vitatásának lehetősége. A magyar internetes médiumok önszabályozó és érdekvédelmi szervezete, rámutat arra is, hogy Magyarország alaptörvényének VI. cikke is rögzíti, hogy mindenkinek joga a közérdekű adatok megismerése és terjesztése. 

A közérdekű információk megismerésére vonatkozó igények – függetlenül azok céljától és mennyiségétől – fogalmilag nem lehetnek „visszaélésszerűek”, ahogyan a módosítás indoklása azt vélelmezi, hiszen minden ilyen információ a polgárok közösségének elidegeníthetetlen tulajdona - írják, úgy folytatva, hogy téves az a beállítás, amely szerint a polgároktól vagy a sajtótól érkező adatigénylések ellehetetleníthetnék az adatgazda szervek tevékenységét, már csak azért is, mert az a szerv, amely a polgároktól érkező kérdésekre nem tud válaszolni, az Állami Számvevőszék adatigényeit sem fogja tudni kielégíteni. A közpénzek felhasználásáról döntő, a döntéseket végrehajtó szervezetek alapvető kötelessége, hogy az adatigénylések kiszolgálására felkészüljenek - szögezi le a közlemény.

Az MTE javasolja Áder János köztársasági elnök úrnak és Péterfalvi Attila úrnak, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének, hogy a 30. § módosításának hatályba lépését annak alaptörvény-ellenes és társadalmilag káros jellege miatt minden, a rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg - írja az MTE. A 444.hu portál egyébként azt írja, hogy Péterfalvi Attila megígérte, hogy megvizsgálja a módosítás hatásait.

A törvénymódosítás keddi elfogadását megelőzően olyan civil szervezetek kérték Navracsics Tibortól, hogy ne támogassa a javaslatot, amelyek az általa vezetett közigazgatási tárcával együtt vettek eddig részt az antikorrupciós munkacsoportban. A szervezetek a keddi szavazást követően közölték, hogy mivel a kormány mai döntésével éppen azt a múlt heti londoni ígéretét teszi paródiává, amely szerint átláthatóbbá teszi működését, kilépnek a munkacsoportból.

Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén
Különös tendencia az 1%-os felajánlások terén

Civil szervezetek sokaságának működése kerül veszélybe, mert az adózók fele nem rendelkezik az 1%-ról. Ennek a furcsa „közömbösségnek” az okát kutatjuk.

Hirdetés


Nem létezik visszaélésszerű adatkérés - Áderhez fordul az MTE




  Másolat Önnek

APRÓHIRDETÉSEK
tovább az apronet.hu-ra »
HVG HIRDETÉSFELHŐ
Hirdetés
HIRDETÉS
HVG ONLINE CSOPORT HÍREI
híreink RSS csatornái »
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG-re Előfizetek a DHVG-re

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X