„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Visszavonta az ELTE rektora a HÖK-lista miatt vizsgált hallgatói képviselet felfüggesztését, így a szervezet újra működhet - írja az Index.
Mezey Barna, az ELTE rektora újra engedélyezte a bölcsészkar hallgatói önkormányzatának működését - írja az Átlátszó Oktatás.
A BTK HÖK-öt azután függesztették fel, hogy kiderült: az elsőévesekről néhány szavas jellemzések mellett politikai hovatartozásukra, vallásukra, származásukra vagy szexuális irányultságukra vonatkozó adatokat is nyilvántartottak.
Az egyetem belső vizsgálatot indított az ügyben és feljelentést is tett. A felfüggesztés keddi visszavonásának oka a rektor indoklása szerint az, hogy a belső vizsgálat lezárult, a megfelelő intézkedéseket megtették, a rendőrségi eljárás viszont beláthatatlanul elhúzódik.
Mivel a bizottságnak nem volt nyomozati jogköre, nem vizsgálta, hogy a lista valódi-e, vagy hogyan került nyilvánosságra, ez ügyben a rektor rendőrségi bejelentést tett. A bizottság adatvédelmi szabályozási módosításokat is javasolt.
"A felfüggesztésének további fenntartása a BTK hallgatói számára a HÖK által ellátott érdekvédelmi és szolgáltatási funkciók megfelelő színvonalú nyújtását veszélyezteti" – indokol a rektor. Ez az Index szerint arra utalhat, hogy a felfüggesztés miatt a HÖK számos feladatát mások kénytelenek ellátni, ilyen például a szociális alapú támogatások odaítélése.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.