Közleményükben emlékeztettek arra, hogy a TASZ mellett a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Transparency International (TI) Magyarország, továbbá három internetes portál, az Átlátszó, az Index és az Origo úgy döntött, "az állami vagyon átláthatóságát ennyire súlyosan érintő tender kapcsán indokolt közösen fellépniük". A dokumentumban felidézték, hogy az április 29-én beadott adatigénylésekben az elbírálási szempontokra, a vesztes és győztes indulókra és pályázatokra, az üzleti tervekre és az elbírálókra voltak kíváncsiak.A TASZ szerint a tender körül kialakult helyzetet tovább súlyosbítja az információszabadsági törvény tervezett módosítása, mely jelentősen csökkenti a szóban forgó adatok nyilvánosságra kerülésének esélyét. Ez a módosítás a trafiktenderen túl általánosságban is súlyos korlátozását jelenti a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő alapjognak - tették hozzá.Április végén a TI Magyarország tájékoztatása alapján több szervezet, valamint hírportál is közérdekű adatigényléssel kérte a trafikpályázatok adatainak nyilvánosságra hozatalát. Akkor az Átlátszó, a hvg.hu, az Index és az Origo, valamint a K-Monitor Közhasznú Egyesület és a TASZ az adatokat egyszerre kérte a nemzeti fejlesztési minisztertől és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től.
Perelik az NFM-et és az NDN Zrt-t trafikpályázatok nyilvánosságáért
Hat szervezet közérdekű adatok kiadása iránti pert indít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ellen a trafikpályázatok nyilvánossága érdekében - közölte a szervezetek jogi képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kedden az MTI-vel.
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.