„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Tát polgármesterének kérésére használták a pilóta nélküli járműveket az árvízzel sújtott területek feltérképezésére – közölte Hende Csaba.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz – jelentette be Hende Csaba tárcavezető szerdán Komáromban a Duna-parton tartott sajtótájékoztatóján.
A miniszter azt mondta, Tát polgármesterének kérésére használták a HM részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli járműveket az árvíz sújtotta területek feltérképezésére.
Ezen felül – mint Hende Csaba hangsúlyozta – "a sosem látott" dunai ár elleni védekezésre 4700 önkéntes tartalékos katona is bevethető.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.