A képviselők várhatóan hétfőn szavaznak az egyházügyi törvény módosításáról, amelyben - miután az Alkotmánybíróság februárban alaptörvény-ellenesnek minősítette a jogszabály bizonyos passzusait - újraszabályozzák az egyházként történő elismerés folyamatát.A törvénymódosítással összefüggő, az Országgyűlés hatáskörébe tartozó elismerési eljárás menetét rögzítő házszabály-módosító javaslatot pénteken nyújtotta be a parlamentnek Rubovszky György.A kereszténydemokrata politikus indítványa szerint miután az illetékes miniszter közölte az egyházkénti elismerési eljárásban hozott határozatát, a parlament vallásügyi bizottsága meghallgatja a kérelmező vallási szervezet képviselőit, a miniszteri határozatot pedig véleményezésre megküldi a nemzetbiztonsági bizottságnak, amelynek zárt ülésen meg kell vizsgálnia az esetleges nemzetbiztonsági kockázatokat.A vallásügyi bizottság ezután törvényjavaslatot készít az egyházként való elismerésről. A testület - indoklással együtt - akkor is benyújtja az előterjesztést, ha a vallási szervezet nem felel meg az előírt feltételek valamelyikének.A törvényjavaslatot a parlament összevont általános és részletes vitában tárgyalja meg, amelyben a frakciók álláspontjukat harmincperces, a független képviselők pedig összesen nyolcperces időkeretben fejthetnék ki. Ha az Országgyűlés egyszerre több vallási szervezet ügyében is dönt, az időkeretet szervezetenként kellene számítani azzal, hogy a tárgyalás egész ideje ez esetben sem lehetne hosszabb nyolc óránál.Ha a parlament úgy dönt, bevett egyházi rangot ad az adott vallási szervezetnek, akkor az bekerül a bevett egyházakat felsoroló jegyzékbe. Ha a Ház nemet mond az elismerésre, vagyis nem fogadja el a vallásügyi bizottság törvényjavaslatát, akkor - szintén a szakbizottság által előkészített - határozatot hoz az elutasításról - áll az indítványban.A kezdeményezett házszabály-módosítás rendelkezik a bevett egyházak megszűnésének és átalakulásának parlamenti menetrendjéről is.
Benyújtották az egyházak elismerésének szabályait
A parlament vallásügyi, valamint nemzetbiztonsági bizottsága kaphat feladatot az egyházként való elismerési eljárásban, mielőtt a Ház összevont vitában meghozza döntését. A parlamenti eljárás menetének javasolt részletszabályait pénteken terjesztette az Országgyűlés elé a KDNP-s Rubovszky György.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Titokban Orbán Viktor is országjárásba kezdett
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.