Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Újabb frappáns idézetet emelt ki saját, vasárnap a Nagy Imre Emlékház előtt elhangzott szokatlan beszédéből Gyurcsány Ferenc a Facebookon.
"Nem az a magyar, aki két fröccs után el tudja énekelni a Székely himnuszt Csaba királyfihoz!" – olvasható Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán megjelent újabb fotó mellett, amely a DK elnökének vasárnapi beszédéből való. A DK-logóval is ellátott fotó egy sorozat része, Gyurcsány oldalán már több hasonló is megjelent a héten.

Gyurcsány vasárnap meglehetősen szokatlan beszédet tartott, amelyből pár óra alatt zenei remixek, mémek is születtek. Az Indexnek később Orbán rendszerét leszarozó, a kormány tagjait lemajmozó DK-elnök azt mondta, tudatos választás volt, hogy a beszéd hangerejével és dinamikájával úgy játszott, mintha verset mondana. "Szinte katartikus volt a reakció" – mondta a lapnak az emberek felrázását célzó beszéd fogadtatásáról.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.