Az ellenzéki párt keddi sajtótájékoztatóján Szél Bernadett bejelentette, közérdekű adatkéréssel fordulnak az Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft.-hez, amelyben azt tudakolják, hogy mire fordítják az Erzsébet-táborokból befolyó "extraprofitot".A független képviselő kifejtette: ezen a nyáron negyvenezer rászoruló gyermek nyaral majd Erzsébet-táborokban. A piaci ár és az Erzsébet-táborokban kiajánlott árak között körülbelül 21 ezer forint a különbség, így számításaik szerint a cég extraprofitja nyolcszázmillió forint. Hangsúlyozta, hogy Kft. 2012-es kimutatásaiból nem derül ki, hogy mire fordítják ezt a pénzt. Az LMP szerint ebből az összegből a nyári szociális gyermekétkeztetést kellene finanszírozni - mondta.
Mutyit sejt az LMP az állami táboroztatás mögött
Az LMP szerint nyolcszázmillió forint extraprofitja származik az Erzsébet-táborokból az azok lebonyolításában részt vállaló cégnek.
Nagy Elek: Amennyiben szükséges, feljelentést teszek a HVG cikke nyomán
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Megvan az Újszínház és a Madách Színház új igazgatója
Egy kávé egy egész asztalért órákon át? Egyre több budapesti kávézó mond nemet
Minden jel szerint nehéz nap köszönthet a republikánusokra – az amerikai félidős választásokról közvetítünk
Navracsics Tibor: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
444: Navracsics Tibor tárcájának Feledy Botond hírhedt közvetítőcégeken keresztül dolgozott
RTL: Több mint 50 millió forint közpénzbe került Orbánék 2023-as kazahsztáni útja
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.