szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Az elért teljesítményével Magyarország XXI. századi kultúrájának méltó képviselőjévé vált. Ezúton szeretném megköszönni ezt a teljesítményt, amely kreatív és lelkiismeretes munkát tükröz” – egyebek mellett ezt írta ByeAlexnek címzett levelében a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki ezüst emlékérmét is adományozott az idei Eurovíziós Fesztiválon induló magyar énekesnek. A kitüntetésről a Facebookon számolt be a „Kedvesem” című dal előadója.

Facebook / ByeAlex

„Nagy örömmel értesültem, hogy a Malmőben rendezett 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon a Kedvesem című dalával előkelő helyezést ért el a döntőben. A versenydalt az induló 39 ország közül 10 a legjobbak közé sorolta, így a hazai könnyűzene európai viszonylatban is kiemelt figyelmet kapott a magyarországi dal elismertségén keresztül” – olvasható a Márta Alexnek címzett, június 19-i keltezésű levélben.

Matolcsy György úgy fogalmaz: „Ez az eredmény túlmutat a személyes sikereken. Mindannyiunk sikeréhez, Magyarország jó hírnevének emeléséhez járul hozzá, hiszen a befektetett munka az egyéni teljesítményen keresztül, ezek értékteremtő együttes erején keresztül fejti ki igazi hatását”.

A jegybank elnöke a levélben jelzi, hogy az énekesnek ezüst emlékérmét adományoz, és jó munkát kívánt neki további tervei megvalósításához.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!